Business Logistics concept, Global business connection technology interface global partner connection of Container. Logistic Import Export background.

Drasztikusan nőtt hazánk gazdasági függése: hiába volt a keleti nyitás, ez továbbra sem változott

2024. április 17. 04:05

2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével járja körül, hogyan változott hazánk helyzete 20 éves EU tagságunk ideje alatt. Jelen cikk témája a külkereskedelem.

Magyarország egy kis, nyitott gazdaság, exportvezérelt növekedési modellel. 2004 és 2008 között - mindössze 4 év alatt - duplájára nőtt a hazai export volumene. Az ezt követő időszakban azonban megéreztük a nemzetközi gazdasági folyamatoknak való kitettség árnyoldalait: a 2008-as pénzügyi válság következtében 2009-ben 22%-kal csökkent a hazai termék és szolgáltatás kivitel.

A válságból való kilábalást követően a 2010-es évek első felében lényegében stagnált a kivitel, majd az évtized végére újra növekedési pályára állt a magyar export, amit 2020-ban a koronavírus-válság tört meg. Ezt egy erős visszapattanás követte a következő két évben. Összességében 2004 és 2022 közt 2,6-szorosára nőtt a hazai exportvolumen, ami önmagában impozáns eredmény, azonban régiós viszonylatban korántsem az. A szlovákok 2,9-szeresére, a csehek 3,2-szeresére, a lengyelek pedig közel ötszörösére növelték az exportjukat.

Az exportvolumen változása a V4-es országokban (2004=100%), 2004-2022

Forrás: Világbank (2024) adatai alapján GKI számításForrás: Világbank (2024) adatai alapján GKI számítás

A magyar export 2004-ben a GDP 60%-át tette ki, 2022-ben pedig a 91%-át. Ez a 31 százalékpontos emelkedés a V4-es országok közt a legmagasabb volt. Vagyis a külső piacoknak való kitettségünk drasztikusan nőtt.

Az EU-ba való mélyebb integrálódásunkkal párhuzamosan nem csak az exportunk, de az importunk is megnőtt. Míg a GDP arányos magyar behozatal 2004-ben 66% volt, ez 2022-re már 96%-ra emelkedett. Ennek oka, hogy az export jelentős importtal jár együtt (a feldolgozóipari export nagy része összeszerelésből származik).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A különféle „nyitások” (arab országok, Dél-Amerika, Afrika, Ázsia, Oroszország) ellenére továbbra is az EU hazánk legjelentősebb külkereskedelmi partnere: 2023-ban exportforgalmunk 77%-át, importunk 69%-át bonyolítottuk le az unión belül, ami csupán minimális csökkenés a 2004-es 79, illetve 72%-hoz képest.[1]

Magyarország külkereskedelmi egyenlege (millió euró), 2017-2023

Forrás: KSHForrás: KSH

Külkereskedelmünk mintegy négyötödét a termékforgalom teszi ki, a maradék egyötöd a szolgáltatások forgalma. Mindkettőben jellemzően pozitív a külkereskedelmi mérlegünk, azonban 2017 óta (2020 kivételével) a szolgáltatásokból származott a nagyobb többlet. A szolgáltatásexport legnagyobb részét a turizmus adja, ám leginkább az üzleti szolgáltatások egyenlege javult az előző években. A kedvező külkereskedelmi adatok tehát elsősorban nem az újraiparosításból származnak. Különösen, ha a feldolgozóipar közvetlen és közvetett (pl. energia) importtartalmát nézzük.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 18. 15:38
Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója nyilatkozott a Media1-nek a két élő választási tévévita ré...
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 17. 20:28
Nemrég írtam a Solventumról, levált az MMM-ről és áprilisban a tőzsdére ment. Minden MMM részvényes...
Holdblog  |  2024. május 17. 14:35
A GDP idén 2,4 százalékkal nőhet, jövőre akár a 3 százalékot is meghaladhatja az ütem, de az idei év...
MNB Intézet  |  2024. május 17. 10:20
A pénzügyi műveltség terén kifejezetten jól állunk nemzetközi összevetésben. Az OECD legutóbbi felmé...
Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 19. vasárnap
Ivó, Milán
20. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 18. 19:19
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm