A Liverpool tulajdonosa, az FSG nemrég erősítette meg, hogy a brit-indiai üzletember által vezetett befektetői csoport érdeklődik egy kisebbségi részesedés megvásárlása iránt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,71 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 66 544,12 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: átlag feletti volt a forgalom, a vezető részvények között a legnagyobb, 1 százalékos emelkedést a Magyar Telekom könyvelhette el. Hírek nem érkeztek a vezető részvényekkel kapcsolatban - jegyezte meg.
- A Mol 16 forinttal, 0,52 százalékkal 3066 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,15 százalékkal 17 000 forintra csökkent, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,1 százalékkal 919 forintra nőtt, forgalma 605,9 millió forint volt
- A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,74 százalékkal 9350 forintra esett, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.
- A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6179,38 ponton zárt hétfőn, ez 13,8 pontos, 0,22 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Róka László
NEKED AJÁNLJUK
Kiderült, mennyit kérnek ma a magyar sztárok egyetlen fellépésért: milliókat kaszálnak 40 perc alatt
Elszálltak a fellépői díjak Magyarországon: egy top előadó akár egymilliót is elkér 40 percért
FRISS HÍREK
Több friss hír
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. július 22. 16:50
Media1
2026. július 16. 18:28
Bankmonitor | 2026. július 23. 16:10
András és felesége, Anita három éve vásárolt lakást Debrecen egyik zöldövezeti részén. A 32 millió f...
MEDIA1 | 2026. július 23. 11:33
A Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ) nagyon meglepte, hogy a több mint 2.500 tagot számlá...
Holdblog | 2026. július 23. 10:42
Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A ré...
iO Charts | 2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. július 23. 17:27

Pénzcentrum | 2026. július 23. 16:44

Agrárszektor | 2026. július 23. 17:27




