26 °C Budapest
closeup on handcuffs. selective focus.

Lekapcsolták a rendőrök a családi sikkasztóbizniszt: 100 millió felett a kár, kattant is a bilincs

2024. április 5. 18:15

Sikkasztásra szakosodott csapatot számoltak fel a Pest vármegyei gazdaságvédelmi nyomozók. Apa, lánya és harmadik társuk luxusautókat vettek bérbe, majd lízingbe továbbadták – szerény becslés szerint is legalább 135 milliós kárt okoztak.

A rendőrség hivatalos honlapján azt írja, hogy a 32 éves, cégvezető nő és a 36 éves, összekötőként, ügyfélfelhajtóként közreműködő társa voltak a végrehajtói annak az illegális tervnek, amelyet az 51 éves H. Barnabás talált ki. Lánya mint ügyvezető legalább hat, összesen 135 millió forint értékű autót vett tartósan bérbe cége nevére, majd a járműveket különböző internetes platformokon, valamint V. Zsolt (36) személyes és üzleti kapcsolatait felhasználva tartós bérleti konstrukcióval meghirdették.

A „bérlőnek” induló díjat (7500–27 000 euró), havi bérleti díjat (1600–2500 euró) kellett fizetnie, a lízing végén pedig felajánlották, hogy kedvezményesen megvásárolhatja az addig használt kocsit. A jelentkezők mit sem sejtettek, azt gondolták, jutányos áron tehetnek szert tetszetős, méregdrága járgányokra.

A hónapokig tartó bűnös üzletelés jócskán hozott a konyhára, a legszerényebb becslések szerint is legalább 70 millió forint illegális bevételt könyvelhettek el. Az összeg minden bizonnyal radikálisan emelkedni fog, a kutatások alkalmával ugyanis a nyomozók több olyan dokumentációt – lízingszerződéseket, nyilvántartásokat – lefoglaltak, amelyek szerint hatnál több autóval üzleteltek. Ezt támasztja alá az a tény, hogy sem az apának, sem a lányának nincs olyan legális jövedelemforrása, amely az ilyen mértékű gazdagságra magyarázatot adna; H. Barnabás kb. 100 milliós autója, az alsó hangon 200 milliós ingatlana, fényűző életet biztosító nyaralások, luxustáskák és órák garmadája, valamint az oldalakon át sorolt további lefoglalt tárgyak lajstroma.

A bűnös pénzszerzésből a legnagyobb falatot a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével elfogott H. Barnabás szakította, de kellően motiváló összegeket kapott lánya és V. Zsolt is az elvégzett munkáért. A három tettest 2024. március 26-án egy Pest vármegyei településen, valamint a főváros IV., illetve XVI. kerületében fogták el, azóta H. Barnabás letartóztatását elrendelte a bíróság, társai szabadlábon védekezhetnek. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2025. július 7. 11:50
Az Diageo részvény (DEO) alapadatai, áttekintés Diageo plc egy brit multinacionális italgyártó cég,...
Holdblog  |  2025. július 7. 09:03
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következ...
MEDIA1  |  2025. július 6. 18:18
A Magyar Nemzet jogerősen pert vesztett Tordai Bence és élettársa ellen, miután a kormánypárti lap v...
Kasza Elliott-tal  |  2025. július 4. 19:13
Pár darab AT&T-adtam el, mert kellett egy kis pénz, és kaptam pár osztalékot is, más említésre méltó...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 7. hétfő
Apollónia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?