Magyar Péter miniszterelnök szombaton videójában közölte, hogy benyújtotta az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását.
Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet az úgynevezett budapesti Dubajról.
Az Orbán-kormány a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban felhatalmazta a külgazdasági és külügyminisztert az Egyesült Arab Emírségekkel kötendő megállapodás szövegének véglegesítésére – szúrta ki a Népszava. A kabinet kijelentette, hogy egyetért a gazdasági megállapodás szövegével, és elrendelte a törvénytervezet benyújtását az Országgyűlésnek.
A tervezet szerint a megállapodás egy gyakorlatilag felmondhatatlan gazdasági együttműködést eredményezne 15 évre, de a felek hat hónap felmondási határidőt állapítottak meg. A felmondás nem érintené a már megkezdett projekteket és kötelezettségvállalásokat. A Rákosrendezőn tervezett "mini-Dubaj" városnegyed 600 millió eurós közlekedési beruházást foglal magában, valamint az Egyesült Arab Emírségek vállal 5 milliárd euró beruházást. Az Orbán-kormány legalább 800 millió eurót biztosítana a projekt infrastruktúrájára.
A tervezet szerint az ingatlanfejlesztések 5 százalékos adókulccsal lennének értékesíthetőek, és az állam számos közcélú beruházást vállalna. A projekt kiemelt állami beruházássá válna, kivonva ezzel az általános építési szabályozás alól.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







