A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján a forgalom 0,2 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest.
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint az év első hónapjában a lakossági várakozások látványosan javultak, míg az üzleti szektor kilátásai hibahatáron belül, de romlottak decemberhez képest. Így a GKI konjunktúraindexe 18 havi csúcsára jutott fel. A cégek foglalkoztatási szándéka hibahatáron belül változott, míg áremelési terveik némileg tovább erősödtek az előző év végéhez képest.
A GKI konjunktúra index januárban bő 2 ponttal emelkedett decemberhez képest. E mutató utoljára 2022 júliusában, az energiapara előtti utolsó hónapban állt ilyen magasan. Az üzleti világ hangulata egyáltalán nem mavult januárban, sőt, a GKI üzleti bizalmi index hibahatáron belül, 1 ponttal csökkent. Az idei első hónapban csak az iparban következett be érezhető negatív változás (2 pontos esés), a másik három szektorban gyakorlatilag változatlanok maradtak a cégek kilátásai decemberhez képest.
Az iparban a teljes rendelésállomány megítélése alig változott, a saját termelésű készletek szintje kissé emelkedett, s a következő három hónapban várható termelési kilátás romlott. Az építőiparban a rendelés-állomány értékelése jelentős mértékben javult, de a foglalkoztatási várakozások óvatosabbak lettek. A kereskedelemben nőtt az előző három hónap üzletmenetével való elégedettség, de a készletek magasabbak lettek és a következő három hónapban várható megrendelések megítélése is romlott. A szolgáltató ágazatban az előző három hónap üzletmene-tének megítélése kedvező irányba változott, de a következő három hónapra vonatkozó forgalmi várakozás romlott decemberhez képest, miközben a foglalkoztatási tervek nem változtak.
A – már korábban publikált – GKI fogyasztói bizalmi index januárban közel kétéves csúcsára emelkedett. A lakosság mind az elmúlt 12 hónapban tapasztalt pénzügyi helyzetét, mind a következő 12 hónapra vonatkozó pénzügyi kilátásait erősen javulónak értékelte.
A vállalkozások foglalkoztatási hajlandósága januárban csak hibahatáron belül romlott, a létszám bővítését és csökkentését tervezők aránya érdemben nem különbözik egymástól. A derűlátók alkotják a többséget a kereskedelem és az üzleti szolgáltatások területén, míg az iparban és az építőiparban a borúlátók.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az üzleti szféra összesített áremelési tervei – a decemberi markáns erősödés után az idei első hónapban kissé tovább emelkedtek, de a kereskedelemben némileg csökkentek. A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága kissé kedvezőbbé vált, s így e mutató féléves csúcsára emelkedett. A magyar gazdaság várható helyzetére vonatkozó várakozások – december után januárban is sokat javultak, csaknem kétéves rekordot értek el, de még így is a pesszimisták vannak jelentős többségben az optimistákkal szemben.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







