Háromszorosára emelkedik a családi pótlék 2024-től? Döntött a Parlament, itt a kiírás a családi pótlék emelésről

Háromszorosára emelkedik a családi pótlék 2024-től? Döntött a Parlament, itt a kiírás a családi pótlék emelésről

2023. november 4. 19:54 1 perc

Továbbra sem emelkedik a családi pótlék Magyarországon, a Tordai Bence (Párbeszéd) által október elején ez ügyben benyújtott törvényjavaslat tárgysorozatba-vételét ugyanis máris elutasították – szúrta ki az Országgyűlés honlapján a Pénzcentrum.

2023. október 4-én nyújtott be, „A gyermeket nevelő családok terheinek mérsékléséről” címmel törvényjavaslatot Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa. A parlament.hu-n elérhető dokumentum szerint jelentős emelésre tettek javaslatot, a gyermekek után járó családi pótlék összege nagyjából 3-szorosára emelkedhetett volna. Ugyanakkor a törvényjavaslat adatlapján, az „Állapot” mezőben a „tárgysorozatba-vétel elutasítva” címszó szerepel, azaz az Országgyűlés nem tárgyalja az indítványt.

A törvényjavaslat általános indoklása szerint „a családi pótlék - a legalapvetőbb családtámogatási eszköz - rendkívüli mértékben veszített reálértékéből." Pedig, mint írják, „a magyar társadalom rendkívül súlyos jóléti válságban van, egyebek mellett a kirívóan magas, Európa-rekorder infláció következtében.” Meglátásuk szerint „elszomorító és rendkívül beszédes e tekintetben a regionális összehasonlítás”, miszerint „a lengyel kormány a családi pótlék összegét a jövő év elejétől 60 százalékkal emeli meg, a jelenlegi mintegy 44 000 forintnak megfelelő 500 zlotyról a nagyjából 70 500 forinttal egyenértékű 800 zlotyra.”

Amennyiben elfogadták volna a gyermeket nevelő családok terheinek mérsékléséről szóló törvényjavaslatot, akkor a 2008 óta változatlan összegben járó családi pótlék havi összege az alábbiak szerint alakult volna:

  • "a) egygyermekes család esetén 36 600 forint,
  • b) egy gyermeket nevelő egyedülálló esetén 41 000 forint,
  • c) kétgyermekes család esetén gyermekenként 39 900 forint,
  • d) két gyermeket nevelő egyedülálló esetén gyermekenként 44 400 forint,
  • e) három- vagy többgyermekes család esetén gyermekenként 48 000 forint,
  • f) három vagy több gyermeket nevelő egyedülálló esetén gyermekenként 51 000 forint,
  • g) tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő család esetén, valamint a gyermekotthonban, javítóintézetben, büntetés-végrehajtási intézetben vagy szociális intézményben élő, a nevelőszülőnél elhelyezett, vagy a Gyvt. 72. § (1) bekezdése alapján ideiglenes hatállyal elhelyezett tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után, továbbá a gyámhatóság által a szülői ház elhagyását engedélyező határozatban megjelölt személy esetén tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után 69 900 forint,
  • h) tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő egyedülálló esetén a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után 77 700 forint,
  • i) a 7. § (2) bekezdése szerinti személy esetén – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – 60 900 forint,
  • j) a gyermekotthonban, javítóintézetben, büntetés-végrehajtási intézetben vagy szociális intézményben élő, a nevelőszülőnél elhelyezett, vagy a Gyvt. 72. § (1) bekezdése alapján ideiglenes hatállyal elhelyezett, a g) vagy a h) pont alá nem tartozó gyermek esetén, a gyámhatóság által a szülői ház elhagyását engedélyező határozatban megjelölt személy esetén, ha a gyermek nem tartozik a g) vagy a h) pont alá, valamint a 8. § (3) bekezdése alá tartozó személy esetén 44 400 forint."
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Holdblog  |  2026. november 5. 13:23
Harminc éve még Magyarország és Bulgária emelte a régió agrárexportját, ma Lengyelország áll az élen...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?