Romania, Transylvania, Hunedoara, Corvin Castle, dawn

Akkor szedhetjük a sátorfánkat? Eldőlt a játék, Románia most már beelőzte Magyarországot

2023. október 12. 16:32

„Románia megelőzte Magyarországot” – számolt be saját Tiktok-videójában Pogátsa Zoltán közgazdász a legfrissebb Eurostat-adatokról.

Korábban a Pénzcentrum is megírta, hogy az Eurostat október 11-i adatai alapján Magyarországon az egy főre jutó GDP (vásárlóerő-paritáson számolva) az EU átlagának 76,6 százaléka, míg ez az arány Romániában már 76,7 százalék.

Bár az elmúlt 9 évben Magyarország is ütemesen zárkózott fel az uniós fejlettségi átlaghoz (2013 óta +8,5 százalékpont), ugyanakkor a román gazdaság ennél sokkal nagyobb tempójú konvergenciát mutatott az uniós átlaghoz: 2013-ban még 54,6 százalékon állt, 2022-re a felülvizsgált adatok szerint már 77 százalék közelében jár, vagyis 22,1 százalékpontos javulást tudott elérni, ami 2,5-szerese a magyar ütemnek.

A fenti adatokkal kapcsolatban Pogátsa Zoltán közgazdász is megszólalt egy saját TikTok-videóban:

… A legfrissebb Eurostat-statisztikák szerint egy főre jutó GDP-ben, vásárlóerő-paritáson – azaz, hogy az árakkal is korrigálva – Románia megelőzte Magyarországot.

@pogipodcastblog

♬ original sound - Pogi

„Az egy főre jutó GDP nem szám”

Korábban mi is írtunk róla, hogy Róna Péter közgazdász egy augusztusi műsorban hosszabban kritizálta az egy főre jutó GDP-t mint mutatót.

Az egy főre jutó GDP nem szám. Ilyen gazdasági tény, mint gazdasági tény nincs. Először is egy ország jóléte, egy társadalom jóléte nem a GDP, hanem a nemzeti jövedelemtől függ, és ott arról kell beszélni, hogy a nemzeti jövedelmet az adott társadalom hogyan osztja fel

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

– mondta Róna Péter.

Róna Péter nem pusztán a GDP vs GNI (gross national income – bruttó nemzeti jövedelem) „vitában” foglalt állást, hanem ezeknek a mutatóknak az egy főre való leosztását kritizálta: bár ezt elsősorban a GDP esetében tette meg, egy fél mondat erejéig megjegyezte, hogy a nemzeti jövedelem esetében sem látja ennek sok értelmét, mert mint mondja, ilyenkor lényegében az történik, hogy megnézzük, mennyi jut egy gazdag embernek – ahogy ő fogalmaz oligarchának -, és mennyi jut egy falusi embernek, a kettőt összeadjuk és elosztjuk kettővel, hogy kijöjjön az átlag.

Hát ez egy teljesen félrevezető és értelmetlen szám, és ezzel nem is kellene foglalkozni. Rendkívül sajnálom - komolyan mondom -, hogy a magyar politikai életben és közbeszédben továbbra is forog ez az egy főre jutó ilyen olyan szám. Az egy főre jutásnak semmiféle gazdasági és társadalmi értelme nincs

– mondta Róna Péter.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 26. 19:18