26 °C Budapest
Nem csitul a kohó-, akkugyárbotrány: most akkor ők simán szennyezhetik a levegőt?

Nem csitul a kohó-, akkugyárbotrány: most akkor ők simán szennyezhetik a levegőt?

2023. szeptember 29. 10:45

A csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a kormány módosította a szabálytalanul működő vagy mérgező gyárakra vonatkozó múlt heti rendeletét szeptember 28-án, de nem úgy, ahogy az Energiaügyi Minisztérium ígérte- szúrta ki a Telex.

A múlt hét csütörtökön megjelenő Magyar Közlönyben jelent meg a hír, hogy módosította kormány a szabálytalanul működő vagy mérgező üzemekre vonatkozó rendeletét. Egyelőre meg nem nevezett szempontok alapján választott gyáraknak jogi kiskapukat biztosítanak, úgy, hogy a környezetvédelmi szabályok megszegése esetén a hatóságok büntetés helyett, szerződést ajánlhatnak a cégeknek, amelyben a szabálytalanság felszámolására tesznek vállalást.

Ezzel a módosítással elméletben előfordulhat olyan, hogy a hatóság minden szabálytalankodó gyárral szerződést köt, ami után már egyiket sem büntetheti meg vagy zárathatja be. A rendelkezés ellen több környezetvédelmi szervezet, mint a WWF, a Greenpeace és pártok is azonnali tiltakozásba kezdtek. Az elmúlt időszak ismeretében a Telex mellett többen azzal a gyanúval éltek, hogy a rendelet a hazánkba betelepítésre kerülő akkumulátorgyárak működését szeretné segíteni.

Azonban szeptember 23-án az Energiaügyi Minisztérium kiadott egy közleményt, mely szerint:

A kormány szándékai szerint ez a szabály csak működő kohászati üzemekre alkalmazható. Akkumulátorgyárakra nem. Az ezzel kapcsolatos pontosítás a következő héten a közlönyben megjelenik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Azonban az Energiaügyi Minisztérium által kiadott nyilatkozat óta a Magyar Közlönyben nem jelent meg a módosításról szóló rendelet, így jogosan merül fel a gyanú a szkeptikus szervezetekben, hogy az időhúzás célja, hogy a cégek addig is élhessenek a szerződéshozás lehetőségével. A WWF a következőt nyilatkozatot tette a közleményében:

A nagy felháborodást keltő kormányrendelet tehát az ígéret ellenére jelenleg is hatályban van, így lassan egy hete lehetőség van rá, hogy bárki szerződést kössön a hatósággal arról, hogy a szankciókat megkerülve akadálytalanul, a büntetés vagy a tevékenysége felfüggesztésének kockázata nélkül szennyezhesse a környezetet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 4. 16:14
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - közismert régi nevén a TF - a közösségi oldalán je...
Holdblog  |  2026. szeptember 4. 11:28
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 4. 09:43
Egy lakáshitelnél már néhány tized százalékpont kamatkülönbség is milliós tétellé nőhet a teljes fut...
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 4. 08:00
A tengerpartok védelme és a tengeri ökoszisztémák helyreállítása általában két külön feladat, egy fl...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 5. szombat
Viktor, Lőrinc
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?