Az előzetes adatok szerint 2024 júniusában 6 040 gyermek született, és 8 863 fő halt meg.
![Ez már az alagút vége? Szép számokat produkált a hazai építőipar](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2023/09/1694766597-UoK9sa8PC_lg.jpg)
2023 júliusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 11,6 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 5,0 százalékkal csökkent - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 8,5 százalékkal nagyobb volt a júniusinál. Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 14,1 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésében 2,1 százalékkal kisebb volt a termelés. A speciális szaképítés termelése 0,3 százalékkal bővült.
A megkötött új szerződések volumene 7,0 százalékkal csökkent. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 11,7 százalékkal emelkedett, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 24,5 százalékkal visszaesett a 2022. júliusi bázishoz képest.
Az építőipari vállalkozások július végi szerződésállományának volumene 24,4 százalékkal elmaradt a 2022. július végitől, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 1,2 százalékkal magasabb, az egyéb építményekre vonatkozóké 39,9 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Az év első hét hónapjában az építőipari termelés 5,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)