12 °C Budapest
Fenced off Abandoned Factory - stock photo padlock

Újabb adót vetettek ki Magyarországon: visszamenőlegesen is érvényesítik

2023. július 31. 20:31

Bár negyedéves elszámolású, és csak július 20-a óta hatályos, az első két negyedévre visszamenőlegesen is meg kell majd fizetniük az érintett cégeknek a szén-dioxid-adót – írja a G7.

Negyedéves elszámolású és csak július 20-án lépett hatályba, az idei első két negyedévre vonatkozóan, visszamenőlegesen is meg kell majd fizetniük a legnagyobb magyarországi ipari szén-dioxid-kibocsátóknak a szén-dioxid kvóta adót. Az új adó összege a teljes kibocsátásra vonatkozóan tonnánként 40 euró. A törvény azokra vonatkozik, akik szén-dioxid-kibocsátásuk legalább felét megkapják az EU-tól ingyenes kvótaként az úgynevezett ETS-rendszeren keresztül, és legalább 10 ezer tonna CO2-t bocsátanak ki évente.

Az ágazati szereplők szerint a lap által korábban prognosztizált 43 milliárd forintos összeg duplája is befolyhat az új adóból a költségvetésbe. Az érintetteknek az első háromnegyed évre vonatkozó adóelőleget november 15-ig kell majd megfizetniük. A Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség (Cembeton) a lappal azt közölte: „az már most látható, hogy a tranzakciós díj és a szén-dioxid kvóta adó együttesen katasztrofális hatással lesz a cement- és mésziparra”.

A szervezet szerint aggályos, hogy a kormány egy rendelettel írná át az európai jog primátusán alapuló ETS-t, vagyis az Európai Kibocsátáskereskedelmi Rendszert érintő szabályt, de a visszamenőleges hatály miatt az Alaptörvényben rögzített elveket is sért az új adónem. A szervezet szerint „a jogszabály az érintett cégek gazdálkodását lényegében ellehetetleníti”.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 9. 13:55
A lakáshitelpiacot 2026 tavaszán két, teljesen eltérő élethelyzet választja ketté: egyfelől ott vann...
MEDIA1  |  2026. április 9. 10:47
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) szerin...
Holdblog  |  2026. április 9. 08:58
A BB Tengely, azaz a Baltikum-Balkán országainak gazdasági növekedési mintázatai. A gazdasági növeke...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?