9 °C Budapest
Karcag, 2023. március 24.Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a karcagi tiszteletbeli kazah konzulátus alapításának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen 2023. március 24-én.MTI/Czeglédi Zsolt

Robbantotta a gazdasági bombát Varga Mihály: eddig maradhatnak az extra terhek, profitadók Magyarországon

MTI
2023. május 19. 13:25

A kormány jövőre azzal számol, hogy kivezeti az extra terheket - jelentette ki a pénzügyminiszter a Magyar Bankszövetség 34. éves testületi ülésén pénteken Budapesten.

Kiemelte: a magyar bankrendszer a romló nemzetközi környezetben is képes jól teljesíteni. A gazdaság nem tudna olajozottan működni a megfelelő bankszektor nélkül, és az ágazat sem lehet eredményes jól teljesítő gazdaság nélkül - mondta a miniszter.

A kedvező munkaerőpiaci adatok, a tartósan 4,7 milliós munkavállalói létszám is jelzi, hogy a magyar gazdaság a háborús időkben is helytáll. Ennek a fenntartása fontos feladat a jövőben is - mondta. A miniszter hangsúlyozta: a tavalyi adatok alapján a bankrendszer tőkemegfelelési mutatója kétszeresen túlteljesíti a szabályozói minimumot, a hitel/betét mutató is kedvezőbb az uniós átlagnál.

A gazdaságvédelemnek a háború és az energiaválság idején  költségei vannak - fejtette ki, aláhúzva: a kormány továbbra is átmeneti megoldásként tekint a tavaly bevezetett extraprofit-adóra. Jelezte: jövőre azzal számolnak, hogy kivezetik az extra terheket, ahogy ígérték korábban. A teljeskörű konszolidációhoz azt kérte, hogy a bankok továbbra is vegyenek részt a finanszírozásban. Olyan megoldásra törekednek az adók kivezetésénél, amiben partnerséget kérnek a bankoktól.

Kitért arra, hogy jövőre nagyobb lehet a növekedés, egyszámjegyű, átlagosan 6 százalékos inflációval számol a kormány, és 3 százalék alatti hiányt terveznek. A Pénzügyminisztérium az eseményhez kapcsolódó közleményében hangsúlyozta, hogy a kormány kiáll a magyar bankszektor mellett, így az OTP Bank védelmében is fellép. Az OTP Bankot az orosz agresszió támogatójának minősítő ukrán döntéssel kapcsolatban leszögezték: az OTP működése minden nemzetközi jogszabálynak megfelel, a pénzintézet világosan cáfolta Ukrajna valótlan érveit. Jelezték, mindent megtesznek azért, hogy ezt az alaptalan és elfogadhatatlan intézkedést az ukrán fél mihamarabb visszavonja

Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke beszámolójában rámutatott: az elmúlt évben fenntartották a hitelezési aktivitást, a szektor jól teljesített, sikeres volt a gazdasági kilábalás. A bankszektor működése stabil, ugyanakkor a bankokat sújtó terheket aránytalanul magasnak nevezte.

Ezek a terhek korlátozzák a szektor működését, és nem piaci reakciókra késztetik. Már a teherviselő képességének a határára érkezett az ágazat

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- mondta. Több piacra, nagyobb kiszámíthatóságra, és az extra terhek mielőbbi kivezetésére van szükség - hangsúlyozta az elnök. Idén minimális növekedés lehet, a recesszió elkerülésén dolgoznak. Növekvő problémának nevezte az extra terheket, ami a külföldi pénzintézetek felé tereli az ügyfeleket. Azt mondta, hogy a kormány ahogy eddig is, továbbra is számíthat a bankokra, a magyar gazdaság érdekében fognak dolgozni.

Kandrács Csaba, az MNB alelnöke szerint az látszik, hogy az őszi turbulenciák után számos globális kockázat mérséklődött, a meghatározó jegybankok kamatemelése a végéhez közelít. Az energiaárak csökkentek, az inflációs fordulat elkezdődött az országban. Az áprilisi adatok is megerősítik ezt, a maginfláció is mérséklődött. A következő hónapokban gyorsulhat a dezinfláció, év végére elérhető az egyszámjegyű infláció - mondta.

(Címlaépkép: MTI/Czeglédi Zsolt)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. április 10. 08:00
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt hús...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 10. 07:45
A közgazdaságtan egyik rossz tulajdonsága, hogy gyakran hamarabb van megoldása, mint problémája. Ez...
Bankmonitor  |  2026. április 9. 13:55
A lakáshitelpiacot 2026 tavaszán két, teljesen eltérő élethelyzet választja ketté: egyfelől ott vann...
MEDIA1  |  2026. április 9. 10:47
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) szerin...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?