A budapesti használt téglalakások átlagára 2026 első negyedévében 76 millió forint volt.
Az állami beruházások befagyasztásáról és átütemezéséről már korábban is terjengtek hírek, tavaly ősszel pedig hosszú lista jelent meg több száz - jelentős részben infrastrukturális jellegű - fejlesztésről, amelyek felfüggesztésre kerülnek.
A Magyar Közlönyben tegnap este megjelent rendelet szerint annak hatálybalépését (május 15.) követő nyolcadik napon (május 23.) megszűnik a Kormány által felfüggesztett vagy megállított, központi költségvetési forrásból finanszírozott beruházás megvalósításával kapcsolatos polgári jogi vagy támogatási szerződés, amelyben az állam és az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, helyi önkormányzat és az általa irányított költségvetési szerv, vagy azon gazdasági társaság, amelyben az állam vagy a helyi önkormányzat (...) legalább többségi befolyást gyakorol a szerződő fél - ezt a Portfolio vette észre.
A rendelet hatálybalépéséig érvényesen létrejött, de nem hatályosult szerződés nem válik hatályossá. A rendelet szerint a beruházásokra biztosított és a rendelet hatálybalépésének napjáig fel nem használt központi költségvetési forrás összegét vissza kell fizetni a központi költségvetés javára, legkésőbb a szerződés megszűnésének napját követő napon.
A visszafizetési kötelezettség teljesítését követően az érintett beruházás további szakmai indokoltságát a szakpolitikai felelős miniszter az irányadó szakpolitikai programban, illetve szakpolitikai stratégiában foglaltakra figyelemmel felülvizsgálja
- áll a rendeletben.
A fentiek nem érintik a beruházások előkészítését, illetve a részben vagy egészben európai uniós források felhasználásával megvalósuló beruházásokat érintő jogviszonyok hatályát. A beruházásokkal érintett szakpolitikai felelős miniszterek 2023. május 19. 16 óráig benyújtott javaslatára az állami beruházásokért felelős miniszter, tehát
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Lázár János a rendelet hatálybalépését követő nyolc napon belül felmentést adhat a fentiek alól.
A javaslat a határidőket nem érinti. Amennyiben a rendelet hatálybalépését követő nyolc napon belül (május 23-ig) nem érkezik felmentés, akkor a javaslatot elutasítottnak kell tekinteni.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








