Fordulat a szlovák kereskedelemben: május 1. továbbra is ünnep, de a boltzár kikerült a szabályok közül.
Szlovákia ideiglenesen leállítja az Ukrajnából származó gabona és néhány más termék behozatalát - közölte a szlovák kormányhivatal sajtóosztálya az MTI pozsonyi irodájával hétfőn.
A közlemény szerint a témával összefüggésben a nap folyamán tárcaközi munkacsoport ülésére kerül sor. Samuel Vlcan, a szlovák földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca vezetője pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be Pozsonynak az ukrán gabonával kapcsolatos első korlátozó döntését, amely szerint egészségkárosító növényvédőszer-tartalma miatt betiltották az ukrán gabona és liszt feldolgozását és felhasználását az országban.
A TASR közszolgálati hírügynökség jelentése szerint a szlovák agrártárca az ukrán gabona behozatalával kapcsolatban arra mutatott rá, hogy az veszélyezteti, sőt ellehetetlenítheti a szlovákiai termelők helyzetét. Ezzel összefüggésben jelezték: a szaktárca már minden - a behozatal szabályozását célzó - törvényadta lehetőségét kihasználta, s további lépések megtételéhez kormányszintű döntésre van szükség.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








