A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a minisztériumban első lépésként átfogó átvilágítást tartanak.
Semmilyen körülmények között nem térhetünk vissza az orosz fosszilis energiahordozóktól való függőséghez - szögezte le Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a német, ellenzéki, jobbközép Kereszténydemokrata Unió (CDU) düsseldorfi újévi fogadásán szombaton.
"Ez generációs feladat, amellyel meg kell birkóznunk" - szögezte le a német politikus. Von der Leyen ugyanakkor a német ipar egyik központjának számító Észak-Rajna-Vesztfáliában hangsúlyozta, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem nem mehet a gazdaság rovására. Vlagyimir Putyin orosz elnök a brüsszeli testület vezetője szerint "alábecsülte az ukrajnai nép bátorságát és ellenállóképességét, akárcsak az európaiak összetartását".
"Putyin arra számított, hogy az olaj-, szén-, és földgázfüggőségünk miatt zsarolhat minket", de ezeket a számításokat keresztbe húzta, hogy Németország más országoktól kezdett energiahordozókat beszerezni - hangoztatta von der Leyen. A kereszténydemokrata politikus szerint Észak-Rajna-Vesztfáliában minden adott ahhoz, hogy a tartomány megerősödve kerüljön ki a tiszta energiára való átállásból.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








