12 °C Budapest
Close-Up Of Hand Holding Euro Paper Currency

Magyar euró? Még Bulgáriában és a Romániában is hamarabb vezetik be a közös valutát

2023. január 6. 09:33

Kiszámíthatóbb gazdasági környezetet jelentene az euró bevezetése a szakértők szerint, alacsonyabb inflációt és csökkenő kamatokat eredményezne. Ennek ellenére Magyarországon még céldátum sincs, jelen állsá szerint a bolgárok és a románok is hamarabb fogják euróban kapni a fizetésüket, mint a magyarok.

Horvátországban január elsején tértek át a közös uniós fizetőeszköz, az euró használatára. Bár az euróban kapott fizetésnek a horvátok többsége vélhetően örül, az árak elszabadulásától sokan tartanak - írja az rtl.hu a Euronews alapján. A horvát kormány azonban nagyon bizakodó. Marco Primorac pénzügyminiszter a Politico-nak azt mondta: az ország államadóssága meredeken csökkenni fog a következő években, és azt remélik, az euró az infláció hatásaitól is segít majd megvédeni a horvát gazdaságot.

Mostanra csak hét tagállam maradt, ahol saját fizetőeszközt használnak. Vannak köztük olyanok, akiket a gazdaságuk teljesítménye alapján tárt karokkal fogadnának: például a svédeket – ők azonban egy 2003-as népszavazáson úgy döntöttek, hogy nem fogják bevezetni. 

A dolgok jelenlegi állása szerint a bolgárok és a románok is hamarabb fogják euróban kapni a fizetésüket, mint a magyarok. A közös fizetőeszközt Bulgáriában jövő év elejétől szeretnék bevezetni, Romániában pedig 2029-től. A magyar kormánynak azonban már céldátuma sincs. „Nincs napirenden és nem szorgalmazom” – ezt válaszolta a miniszterelnök a tavaly év végi sajtótájékoztatóján, amikor az euró előszobájának számító árfolyammechanizmusba történő belépésről kérdezték.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 1. 19:37
A BRFK mellett a Media1-hez is eljuttatta Pataki Tamás médiavállalkozó - a jelenleg engedélyeztetés...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 1. 17:09
Lett egy új cégem áprilisban, és rekord osztalékot kaptam.VáltozásokAutomatic Data Processing, Inc....
iO Charts  |  2026. május 1. 11:58
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Dino Polska részvény árfolyama a 2024-es szintek alá ese...
Holdblog  |  2026. május 1. 11:16
A történelem válságai rendre átírták, ki és miért vásárol műalkotásokat, de egy mindig biztos volt:...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem