Ferenc pápa: Az ember mindent felfal, kiéhezett a hatalomra és a pénzre

Ferenc pápa: Az ember mindent felfal, kiéhezett a hatalomra és a pénzre

2022. december 25. 09:03

Karácsony napján a legtöbb egyházi vezető megtartotta hagyományos ünnepi beszédét. Ferenc pápa például kiemelte, hogy a jászolban az állatok táplálékra találnak, ezzel szemben az ember mindent felfal, kiéhezett a hatalomra és a pénzre, még saját testvéreit is elpusztítja. Erdő Péter, és Fabiny Tamás beszédében is központi elem volt a háború.

Ferenc pápa: „Tekintsetek az életre, a politikára, a történelemre a gyerekek szemével.”

Egymás iránti szolidaritást, az élet valódi értékeinek keresését és a jót szolgáló cselekvést sürgetett Ferenc pápa szenteste a Szent Péter-bazilikában tartott vigílián, amely 2019 óta az első volt, amelyet járványkorlátozások nélkül tartottak. Ferenc pápa beszéde elején azt kérdezte, hogy Jézus születésének éjszakája mit képvisel még az életünkben. Úgy vélte, kétezer évvel Jézus születése után, annyi díszekkel és ajándékokkal teli ünneplés, valamint a születést háttérbe szorító fogyasztás után, fennáll a veszély, hogy elfelejtjük a karácsony igazi értelmét.

Utóbbit - hangoztatta - a jászolban találhatjuk meg, amely az egymás iránti közelség, a szegénység és a gyakorlati tettek jelképe. Az egyházfő hozzátette, a jászolban az állatok táplálékra találnak, ezzel szemben az ember mindent felfal, kiéhezett a hatalomra és a pénzre, még saját testvéreit is elpusztítja.

Mennyi háború! És milyen sok helyen még ma is eltapossák a méltóságot és a szabadságot! És az emberi mohóság első számú áldozatai mindig a törékenyek, a gyengék. (...) A korlátlan pénzre, hatalomra, élvezetekre sóvárgó emberiség nem ad helyet, ahogyan Jézussal is tette, a legkisebbeknek, a születendőknek, a szegényeknek, a feledésbe merülőknek

- mondta a pápa, aki szerint a szegénység, a háborúk és az igazságtalanság "felfalta" a gyerekeket.

Megjegyezte, Jézus az emberek közötti selejtezés és kirekesztés jászlában jelent meg. "A betlehemi kisgyermekben van minden gyermek, (...) tekintsetek az életre, a politikára, a történelemre a gyerekek szemével" - jelentette ki.

Egyetlen erőnek, amely képes változást vinni a történelem folyamába, a szeretet nevezte, amely nem a távolban van és nem erőt diktál, hanem a közelben van és alázatos. Kifejtette: Isten ott van, ahol az emberiség problémái vannak, a mindent felfaló birtoklás és fogyasztás teremtette közönyben, ott van, ahol a történések felőrlik az embereket, ott, ahol az embert saját bűntudata és tehetetlensége gyötri, ahol igazságra szomjaznak.

Ferenc pápa bátorságra szólított fel mindenkit a félelemmel, beletörődéssel, elkeseredettséggel szemben.

Hozzátette, a betlehemi jászol szegénysége az élet igazi gazdagságát mutatja, ami nem a hatalom és pénz birtoklását jelenti, hanem kapcsolattartást embertársainkkal. A szegények püspökeként ismert, 2018-ban szentté avatott salvadori Oscar Romerót idézte, miszerint a társadalmi, gazdasági, politikai változásoknak a szegények javát kell szem előtt tartaniuk.

Ferenc pápa úgy vélte, a jászolban született Jézus nem elégszik meg a jó szándékkal, a látszólagos tettekkel, az üres szavakkal, a külsőségekkel: "ne hagyjuk, hogy ez a karácsony úgy teljen el, hogy nem tettünk valami jót. (...) Jézus nevében adjunk vissza egy kis reményt azoknak, akik elveszítették".

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Fabiny Tamás: egy háborút soha nem lehet teológiailag igazolni

Aki betakar egy fázó gyermeket Kárpátalján, aki segít megmelegedni egy kihűlt otthonában fagyoskodó embernek vagy egy plédet terít egy alvó hajléktalanra, az a betlehemi jászolban fekvő Kisjézust takarja be. Erről beszélt Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony alkalmából.

Fabiny szerint az elmúlt időszakban újabb és újabb nehéz évet kellett "legyűrni", a világjárvánnyal majd válságokkal terhelt évek pedig megpróbálják az embert. Ilyenkor nagy szükség van a lelki ellenállóképességre is. Az ukrajnai háborúról szólva Fabiny Tamás kiemelte, az egyháznak három feladata van: imádkozni a szenvedőkért, felemelni a szavát mellettük és cselekedni értük.

Kiemelte azt is, egy háborút soha nem lehet teológiailag igazolni, nincs szent háború. Minden egyház számára kísértés lehet, hogy legitimáljon egy adott politikai hatalmat. Ez a kísértés annak idején elérte a hitleri Németországban az evangélikusokat is - mondta, hozzátéve, csak később vált mindenki számára nyilvánvalóvá, hogy a Német Keresztények birodalmi ideológiát kiszolgáló csoportja helyett a náci befolyásnak nem engedő, Hitvalló Egyház járt a helyes úton.

Erdő Péter: „A háború mindig az ember csődje.”

"A béke itt van velünk, csak nem vesszük észre. Itt rejlik bennünk és köztünk, csak nem ismerjük el. Képesek vagyunk haragudni egymásra és a világra, a körülményekre, és akár a tárgyakra is, ha utunkba állnak, vagy nem engedelmeskednek akaratunknak. És rosszkedvünkben sokszor egymást marjuk és hibáztatjuk" - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Budapesten, a Szent István-bazilikában a karácsonyi éjféli szentmisén.

Hozzátette, a harag mélyén néha félelem rejtőzik. Szorongás a jövőtől, attól, hogy holnap "nem lesz meleg szobánk, hogy talán a pénzünk nem lesz elég a legszükségesebbre sem (...), ha megbicsaklik körülöttünk a fél világ" - fogalmazott. Kitért arra: hallva a háborúról szóló híreket, látva a következményeit a menekültek arcán vagy az árcédulákon, az ember szorongva tapasztalja, hogy sorsát nála nagyobb erők alakítják. A bíboros kijelentette:

a háború mindig az ember csődje. Az ember által végzett pusztítás mögött pedig gyakran érezni, hogy ott rejlik a gonosz.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem