A BÉT részvényindexe, a BUX 440,56 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 128 391,02 ponton zárt hétfőn.
Változatlanul 10,75% lesz az irányadó kamat az egyhetes betéti tendereknél - erről döntött a jegybank monetáris tanácsa csütörtökön délelőtt, írja a Portfolio. A jegybank tehát nem reagálta le az utóbbi napok komoly forintgyengüléseit, marad minden ezen a szinten.
A múlt hetivel megegyező, 10,75%-os kamat mellett hirdette meg egyhetes betéti tenderét az MNB, vagyis nem változik az irányadó kamat, továbbra is megegyezik az alapkamat szintjével. Az MNB Legutóbb július végén döntött a kamatszintek emelkedéséről. Mint a Portfolio cikkében kiemeli, alapesetben nem is lehetett ma változatatásra számítani, a hét elején azonban újra komoly mértékben gyengülni kezdett a forint, ami már indokolta volna. A jegybank azonban nem így döntött.
A szigorítási ciklus azonban még ennek a hónapnak a végén folytatódhat, mert a monetáris tanács augusztus 30-án dönt legközelebb az irányadó kamatokról. A szakemberek véleménye szerint a tetőzéstől még messze vagyunk, az csak az ősszel következhet be, addig pedig nem elképzelhetetlen a 13-14 százalékos irányadó kamatszint sem. Ez a 10,75%-os érték egyébként a legmagasabb a régióban: a lengyeleknél 6,5, a cseheknél 7 százalékos az irányadó ráta.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







