Stock market financial growth chart on dark background.

Végre itt a korrekció a magyar tőzsdén? Sokan lélegezhettek fel júliusban

2022. augusztus 1. 17:27

Korrekciót hozott a július a tőzsdén, naponta csaknem 10 milliárd forgott meg. A BUX 6,5 százalékkal ér most többet, mint az előző hónapban.

A nemzetközi tőkepiac júliusban is fokozottan tükrözte az olyan, a világgazdaság szinte minden részét érintő jelenségeket és tendenciákat, mint a geopolitikai feszültségek, az egyre fokozódó infláció, illetve az energiakrízissel kapcsolatos félelmek. A bizonytalanság mind az amerikai, mind az ázsiai, mind a nyugat-európai és régiós piacokon jelen volt, a hónap végére ugyanakkor, jellemzően a jegybankok kamatdöntései nyomán, a legtöbb meghatározó tőzsdeindex esetében korrekció volt megfigyelhető - írja közlemnyében a BÉT.

A Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvényindexe, a BUX hasonló utat járt be – a hónap első felében, kisebb mozgásokkal, 40 000 pont alatt járt, majd a hónap második felében emelkedés következett. Végül 41 805,3 ponton zárt, amely 6,5 százalékkal haladja meg a júniusi értéket. A blue chipek sorrendjét ezúttal is az OTP Bank zárta az élen, a bankpapír forgalma 101 milliárd forintot tett ki, amely az azonnali piac forgalmának 52 százalékát jelenti.

A MOL és a Richter közül – szoros versenyt követően – előbbi futott be a második helyen 45,7 milliárd forintot kitevő forgalommal, ugyanakkor a hónap legnagyobb árfolyam-növekedését a blue chipek közül a gyógyszertársaság produkálta, 18,2 százalékos emelkedéssel. A közepes kapitalizációjú papírok közül a Masterplast és a Waberer’s zárt különösen erős hónapot, előbbi részvényárfolyama 20,1 százalékkal, utóbbié 19,5 százalékkal növekedett. A részvényszekció forgalma összességében 193,7 milliárd forintot tett ki júliusban, amely kereskedési naponként átlagosan 9,2 milliárd forintot jelent.

A befektetési szolgáltatók közül a Wood&Company végzett az első helyen, 102,4 milliárd forint értékben lebonyolított forgalommal. Őket a Concorde és az Erste Bank követte, 102 milliárd és 67,5 milliárd forintos forgalommal. De nem csak a részvényszekció, az árupiac is csendes hónapot zárt: összesen 599,1 millió forint értékben zajlott kereskedés a határidős gabona piacon, amelynek elsődleges motorja ezúttal a nagy olajtartalmú napraforgómag volt, 260,5 millió forintnyi forgalommal.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 20. 18:21
Vicces, hogy mindenki mindig azt képzeli, hogy nála soha senkinek nem volt nehezebb, tehát ha ő mind...
Kasza Elliott-tal  |  2026. július 20. 17:04
Az AI ott van mindenhol, most leírom én is, hogyan használom, leginkább azért, ha majd egy év múlva...
MEDIA1  |  2026. július 20. 16:05
A távozó újságíró és a Válasz Online szerkesztősége is személyes hangú búcsúban értékelte a közösen...
Bankmonitor  |  2026. július 20. 15:23
Amikor a kritikus betegségek - például a rákos megbetegedések, a szívinfarktus vagy a stroke - kerül...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 20. hétfő
Illés
30. hét
Július 20.
A Hold napja
EZT OLVASTAD MÁR?