0 °C Budapest
Ukrainian family spending together last minutes before separating, Ukrainian war concept.

Ursula von der Leyen: Úgy tűnik, az orosz erők háborús bűncselekményeket is elkövettek

2022. április 9. 18:04 2 perc

Úgy tűnik, az orosz erők háborús bűncselekményeket is elkövettek az ukrajnai háborúban azzal, hogy civileket vettek célba, de a különböző eseteket jogászoknak kell megvizsgálniuk - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szombaton ukrajnai látogatásáról távozóban egy vonaton. Olaf Scholz német kancellár is azt mondta egy tartományi kampánygyűlésen szombaton, hogy a bucsai eset háborús bűncselekmény volt.

Von der Leyen az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselővel, Josep Borrell-lal együtt tett látogatást Ukrajnában. Mielőtt találkoztak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, Eduard Heger szlovák miniszterelnökkel együtt felkeresték Bucsát, ahol az ukrán vezetés szerint az orosz hadsereg több mint háromszáz civilt gyilkolt meg. Moszkva szerint megrendezett provokációról van szó. Mint a bizottsági elnök szombaton a vonaton mondta: saját szemével látta a bucsai pusztítást.

"Ösztöneim azt súgják, hogy ha ez nem háborús bűncselekmény, akkor mi minősül annak, de végzettségem szerint orvos vagyok, nem jogász, ezt jogászoknak kell alaposan megvizsgálniuk" - jelentette ki Von der Leyen Bucsára utalva.

Denisz Smihal ukrán kormányfő fényképeket mutatott nekem: járókelőket gyilkoltak meg. Saját szemünkkel láthattuk, hogy civileket vettek célba a város lerombolásával. Márpedig lakóépületek nem lehetnek katonai célpontok

- tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Olaf Scholz német kancellár szombaton beszédet mondott egy tartományi választás előtti kampánygyűlésen Schleswig-Holsteinban, és kijelentette: "Civilek meggyilkolása fölött nem hunyhatunk szemet, ez háborús bűncselekmény, amelyet nem fogadhatunk el, a tetteseknek felelniük kell érte". Hozzátette, hogy Németország folytatja a védelmi jellegű fegyverek szállítását Ukrajnának, amivel azt üzeni, hogy elkötelezett az európai országok szuverenitásának védelme mellett.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02