A Leapmotor kínai autómárka több mint 800 értékesítési és szervizponttal rendelkezik Európában, megduplázta a hálózat méretét a 2024. évihez képest.
Megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb negyedéves statisztikai jelentése a hazai e-mobilitásról. A hivatal adatai szerint 33,6 százalékkal nőtt a nyilvánosan elérhető elektromos töltőberendezések száma 2021 végére az előző évhez képest. Ezeken 2021-ben 10 907 MWh áramot töltöttünk autóinkba, 3 942 MWh-val többet, mint 2020-ban.
Hazánkban nyilvános elektromos töltőberendezést a MEKH által kiadott engedély birtokában lehet üzemeltetni. A hivatal nyilvántartásai és az engedélyesek adatszolgáltatása alapján 2021 végén 1 880 nyilvános, engedélyköteles tevékenység keretében üzemeltetett töltőberendezés volt Magyarországon.
A hivatal beszámolója azt mutatja, hogy a töltőberendezések számának növekedése töretlen, a negyedév során két megye kivételével (Somogy és Tolna) mindenhol bővülés figyelhető meg. A legnagyobb növekedés az előző időszakhoz képest Vas, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben volt (25,9 százalék, valamint 8,3-8,3 százalék). Nógrád, Csongrád-Csanád és Baranya megyében új töltőberendezést nem helyeztek üzembe. A darabszámok tekintetében továbbra is Budapest vezet 673 berendezéssel, majd ezt követi Pest megye 233 töltővel. Nógrád és Tolna megyében található a legkevesebb töltő, 14 és 15 darab, majd ezt követi Baranya 27 darabbal.
A tisztán elektromos gépjárművek (5E kategória) száma az előző negyedévhez képest 21 százalékkal nőtt, míg a zöld rendszámmal ellátott gépkocsik 14 százalékos növekedést értek el a tárgynegyedévben. A berendezések és az elektromos gépjárművek darabszámának bővülésével az egyenáramú (DC) és a váltóáramú (AC) töltések száma, valamint a töltésre fordított energia mennyisége is jelentős növekedést mutat. 2021-ben összesen 10 907 MWh áramot töltöttek autóikba a felhasználók nyilvános elektromos töltőállomásokon AC és DC töltést is beleszámítva. Ez 56,6 százalékkal több, mint a 2020 során felhasznál mennyiség.
A tavalyi év utolsó negyedévben az előző negyedévhez képest 23 százalékkal nőtt a felhasznált villamos energia mennyisége, az utolsó 3 hónapban 3 769 MWh-nyi villamos energiát töltöttek az autósok nyilvános kutakon. Az AC töltési energia a megelőző időszakhoz képest 45,8 százalékkal nőtt 1 808 MWh-ra, ezzel újabb országos csúcsot eredményezve. A töltési darabszámok is jelentősen nőttek, mind az AC (245 888), mind a DC (136 480) töltés esetében új csúcsot mutatnak. A töltések számossága egy év alatt összesen 43,4 százalékkal nőtt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szolgáltatók Budapesten értékesítik a legtöbb villamosenergiát AC berendezéseken. Ezt követi Pest, majd Fejér megye. DC töltési energia esetében Pest megyében volt a legnagyobb a villamosenergia-értékesítés, majd a sorban Budapest és Győr-Moson-Sopron megye következik. A háztartási és egyéb nem nyilvános töltésnél elfogyasztott energiamennyiség nem szerepel a beszámolóban.
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







