UNESCO World Heritage Site

Orosz-ukrán válság: Budapest felkészült a menekültek fogadására

2022. február 26. 12:03

Budapest szolidáris, a Fővárosi Önkormányzat készen áll arra, hogy a rendelkezésére álló eszközeivel segítse az Ukrajna orosz lerohanása miatt a fővárosba érkező menekültek ellátását - közölték.

A főváros szinte azonnal kétezer menekülő embert szállással és étkezéssel tud ellátni. A budapesti pályaudvarokon már többen kértek segítséget az oda irányított munkatársaiktól, az ő elhelyezésük és ellátásuk folyamatban van.

A háború elől menekülő emberek ellátására való felkészülés kedd óta intenzív fokozatba kapcsolt, erről a főpolgármester tájékoztatta a belügyminisztert, felvettük az ügyben a kapcsolatot a kerületi önkormányzatokkal és civil szervezetekkel is

- írta közleményében a Fővárosi Önkormányat. A fővárosi operatív törzs a főpolgármester vezetésével az alábbi legfontosabb feladatokat szabta intézményeinek és cégeinek:

  • a menekültek ellátásába bevonható szálláshelyek biztosítása, beleértve a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokat, a fővárosi intézmények által biztosítható ellátást, és szükség esetén a fővárosi cégek tulajdonában lévő üdülőket is
  • szükség esetén napi háromszori étkezés biztosítása
  • a háború elől menekülő emberek fogadása és irányítása a közlekedési csomópontokon
  • a közlekedési csomópontok utasforgalmi rendjének fenntartása, biztosítása

Új kapacitásokat a kerületi önkormányzatokkal közösen biztosítanak. A Fővárosi Önkormányzat felkészült arra is, hogy koordinálja a humanitárius segítségnyújtás különböző formáit, budapesti polgárok részéről az elmúlt napokban is sok felajánlás érkezett. A Fővárosi Önkormányzat munkatársai kapcsolatban állnak a magyar-ukrán határszakaszon dolgozó, humanitárius segítségnyújtást végző civil szervezetekkel.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 22. 17:01
A Keller András vezette Concerto Budapest és Szabó Stein Imre új, a MEZZO TV-n bemutatott, Bartók-ko...
Holdblog  |  2026. május 22. 08:06
A NER gazdasági hálózatának összeomlása nem okozna válságot, a NER-es cégek amúgy sem képviselnek je...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?