16 °C Budapest
Budapest, 2021. július 6.Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor miniszterelnökkel, miután a kormányfõ a jegybankelnök társaságában megtekintette az MNB által õrzött aranytartalékot Budapesten, az MNB logisztika központjában 2021. július 6-án. A jegybank 2018-ban a miniszterelnök stratégiai tanácsára úgy döntött, hogy megtízszerezi Magyarország aranytartalékát, majd az elmúlt évben újabb bõvítésrõl döntöttek, így jelenleg 94,5 tonna az aranytartalék.MTI/Koszticsák Szilárd

Matolcsy: a 2021-es gazdasági növekedés nem értelmezhető, nem sikerült kanyarban előzni

2022. február 22. 09:32

Az EU 27 állama közül a gazdasági fejlettség tekintetében 2021 végére az ország visszaesett a 21. helyre - írta cikkében Matolcsy György, aki szerint nem sikerült kanyarban előzni. Ráadásul az MNB elnök szerint a 2021-es növekedési adat önmagában nem értelmezhető, mert a 2020-as év 4,7 százalékos visszaesése volt a bázis.

„Sikerült-e a kanyarban előznünk?” – tette fel a kérdést Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyar Nemzetben megjelent írásában, majd meg is válaszolta azt: „röviden nem, mert az EU-27 csoportban gazdasági fejlettség tekintetében a 2019. évi 20. helyről 2021 végére visszaestünk a 21. helyre”. A kanyarban előzést 2020-ban emlegette Orbán Viktor, mint a gazdasági válságkezelés kívánatos módját, ám a mondat szerinte Matolcsy Györgytől származik. 

Az MNB elnöke most azt írta, „hosszabban is nem a válasz, de a kép már árnyaltabb”.

Magyarország eredményesen kezelte a válságot, sok területen jobban, mint egy sor EU-tagállam. (…) A mostani válságban tehát jobban teljesítettünk önmaguknál, sőt jobbak voltunk a mostani válság kezelésében, mint a korábbi konjunktúra-időszakok kihasználásában. Mondhatjuk, hogy a kanyarban sok területen megelőztük magunkat

– írta Matolcsy, aki szerint ha mi nem is előztünk meg senkit, más megtette:

Dánia megelőzte Hollandiát, mintegy 1,5 százalékpontot vertek a hollandokra a dánok. Svédország megelőzte Németországot, a svédek közel két százalékpontot vertek rá a németekre. Belgium is kismértékben leelőzte Németországot. Olaszország megelőzte Máltát, körülbelül egy százalékponttal. Ciprust megelőzte Litvánia, Észtország, Szlovénia, közben a Csehország Ciprus közötti korábbi egy százalékpontos cseh előny a többszörösére duzzadt. Spanyolországot többen is megelőzték úgy, hogy közben a spanyol EU27-átlaghoz mért fejlettség kilencven százalék feletti szintről 83 százalék közelébe zuhant vissza.

Ehhez képest a jegybankelnök kifejtette, „Magyarország fejlettségi szintje a 2019-es 72,8 százalékról 2021-re 75 százalék körüli értékre nőtt (végleges adatok az év közepére várhatók), míg az akkor előttünk lévő Portugália a 78,6 százalékos fejlettségi szintről 76 százalék közelébe csúszott vissza. A lengyelek bennünket kissé megelőzve lényegében beérték a portugál fejlettségi szintet. Kimondható, hogy egy kicsivel jobb magyar teljesítménnyel a 2020–21-es válság idején Magyarország leelőzhette volna Portugáliát, ezzel nem csupán korábbi önmagunkat előztük volna a kanyarban, hanem egy előttünk lévő EU-gazdaságot is”.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Matolcsy mindemellett örül a 7,1 százalékos GDP-növekedésnek, hiszen így az ország teljesítette az 1998-as célt, azonban szerinte

ez a hét százalék nem az a hét százalék. A 2020-as év 4,7 százalékos visszaesése volt a bázis, ezért a 2021-es növekedési adat önmagában nem értelmezhető. A két évet együtt érdemes vizsgálni, akkor kapunk a gazdasági növekedés szempontjából megbízhatóbb képet.

A jegybankelnök nem teljesen elégedetlen, hiszen szerinte a koronavírus-válságot jobban kezelte Magyarország, mint a 2008-as gazdasági világválságot. „A 2008/09-es és a 2020/21-es válságkezelés közötti legjelentősebb különbség valójában nem a GDP-adatokban, hanem a válságkezelés időtartamában található. Akkor 6,5 év kellett a válság előtti GDP-szint helyreállításához, most 6 negyedév!” – jelentette ki.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem