Azonnali hatállyal leáll az azbeszttel szennyezett osztrák kőzúzalék Magyarországra szállítása – jelentette be Gajdos László környezetvédelemért felelős miniszter.
Az MNB felügyeleti vizsgálata során 27,9 millió forint bírságot szabott ki a Sopron Bankra többek között vállalatirányítási, hitelkockázat-kezelési, tőkemegfelelési, informatikai, adatszolgáltatási, illetve betétbiztosítási hiányosságok miatt és kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetésére. A feltárt problémák nem hordoznak rendszerkockázatot és a felügyeleti intézkedések nem érintik a bank megbízható működését.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálatot folytatott a Sopron Bank Burgenland Zrt.-nél (Sopron Bank), amelynek során a banki működés több szegmensében azonosított hiányosságokat. A vállalatirányítás területén többek között megállapítást nyert, hogy hiányos volt a bank javadalmazási politikája, illetve az intézmény a belső kontroll körében nem megfelelően kezelte az összeférhetetlenség vizsgálatát. Emellett a banknál a belső ellenőrzés folyamatainak kidolgozása és a belső ellenőri vizsgálatok nyomon követhetősége sem volt teljeskörű, továbbá az alkalmazott csalásmegelőzési rendszere nem támogatta megfelelően az erre irányuló tevékenységet.
A hitelezési kockázatok kapcsán a jegybank megállapította, hogy nem volt megfelelő a Sopron Bank ügyfélcsoportképzés-szabályozása és nyilvántartása. További hiányosságok merültek fel a limitkezelés területén a portfólió limit- és a nagykockázati limit beállításai, a projektfinanszírozás területén a szabályozás és az adatszolgáltatás vonatkozásában és az ügyletmonitoring folyamata sem felelt meg teljeskörűen a jogszabályi elvárásoknak.
Az MNB eljárása során – elsősorban az informatikai rendszerek biztonsági védelmét, felhasználói hozzáférési jogosultságok kezelését és a lejárt tárolási idejű adatok törlését, megsemmisítését érintően – problémákat azonosított a hitelintézet informatikai és információbiztonsági működésében. A betétbiztosítás terén az Országos Betétbiztosítási Alap által biztosított betétek adatnyilvántartása sem felelt meg maradéktalanul a jogszabályi előírásoknak.
Mindezek alapján az MNB ma publikált határozatában (a jogsértésekhez igazodó teljesítési határidő kitűzésével) kötelezte a Sopron Bankot, hogy a feltárt hiányosságokat szüntesse meg és erről számoljon be a jegybanknak. A jogsértések miatt az MNB összességében 27,9 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott a hitelintézetre.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A bírságösszeg meghatározásakor a jegybank figyelembe vette a vizsgálat során feltárt számos jogsértés magas vagy jelentős kockázati besorolását. Enyhítő körülménynek számított, hogy a hiányosságoknak nem volt hatása az ügyfelekre, illetve, hogy a hitelintézet számos problémát már a vizsgálat során kijavított és együttműködő magatartást tanúsított.
Mint emlékezetes, a jegybank rendszeres ellenőrzései keretében legutóbb három éve állapított meg hiányosságokat a Sopron Banknál, főként informatikai, hitelkockázat-kezelési, vállalatirányítási, számviteli, adatszolgáltatási, nyilvántartási, illetve a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzésére vonatkozó hiányosságok miatt.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








