13 °C Budapest
Close up image of stock market financial growth chart.

Zuhant a BUX: ez a részvény húzta le leginkább a magyar tőzsdét ezen a héten

2022. január 23. 18:03

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 52 169,80 ponton zárt pénteken, 506,10 ponttal, 0,96 százalékkal alacsonyabban, mint egy hete.

A részvénypiac forgalma 56,39 milliárd forint volt a múlt heti 77,70 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött összefoglalójában kiemelte, esett a héten a BUX-index, az emelkedő hozamkörnyezet és az orosz-ukrán konfliktus is eladói nyomást eredményezett a magyar tőzsdén.

Közölték, a Mol kedden jelentette be, hogy az Unicredit Bankkal, a Commerzbankkal és az ING Bankkal kötött opciós szerződése szerinti vételi opciókat hív le, péntek a teljesítés napja. A tranzakciót követően a vállalat sajátrészvény állománya 74 138 899 darab részvénnyel emelkedett. A lehívási átlagár 6,668 euró volt, amely 9,09 százalékkal alacsonyabb a csütörtöki záróárfolyamnál.

Egyúttal jelezték, céláremelések érkeztek a Mol-ra. A Goldman Sachs 3000 forintról 3700 forintra emelte a 12 havi célárfolyamot, az ajánlást semlegesről vételre javította. Az mBanku 3523 forintról 3942 forintra emelte a társaságra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás továbbra is vétel.

Hozzátették, hogy az OTP-re pedig célár csökkentés érkezett. Az Autonomous Research 24 422 forintról 21 178 forintra csökkentette az OTP-re vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlást felülteljesítésről semlegesre rontotta. Arról is beszámoltak, hogy jövő héten 30 bázispontos kamatemelést vár a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) a Morgan Stanley. A bankház elemzői szerint 2,4 százalékról 2,7 százalékra emelkedhet a hazai alapkamat, a jövő heti tenderen az egyhetes betéti kamatszintet is legalább 30 bázisponttal emelheti a jegybank.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Friss árfolyamokért kattints a Pénzcentrum Árfolyam oldalára!

Egyrészt az erőteljes inflációs nyomás arra késztetheti a döntéshozókat, hogy az alapkamat és a betéti kamatszint közötti, 1,6 százalékos különbséget 1,8-2,0 százalékra növeljék, ugyanakkor a forint erősödése miatt ezzel a lépéssel egyelőre kivárhatnak. Itt nagyon fontos lesz a megfelelő időzítés, mivel a forint januári erősödésének egyik legfontosabb hajtóereje a novemberi-decemberi kamatemelési sorozat volt, amelynek során összességében 220 bázisponttal emelték az egyhetes betéti kamatot - olvasható az Equilor Befektetési Zrt. elemzésében:

  • A héten a Mol árfolyama nőtt a legnagyobb mértékben, 1,21 százalékkal, a részvény pénteken 2684 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma több mint 7,39 milliárd forint volt.
  • A Magyar Telekom részvényei 1,20 százalékkal erősödtek, 422 forinton zártak a hét utolsó kereskedési napján, forgalmuk a héten 492,52 millió forintot ért el.
  • Az OTP árfolyama 1,76 százalékkal csökkent, pénteken 17 300 forinton fejezte be a kereskedést a részvény, heti forgalma meghaladta a 36,52 milliárd forintot.
  • A Richter-papírok jegyzése 2,14 százalékkal esett a héten, a részvények 8460 forinton zártak pénteken, heti forgalmuk több mint 9,62 milliárd forint volt.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4272,85 ponton fejezte be a hetet, ami 108,06 ponttal, 2,47 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 15:43
Milák Kristóf hiába zárta öt arany- és egy ezüstéremmel a Duna Arénában rendezett 126. országos úszó...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm