Potato Harvest mechanical equipment used to create soil tilth and furrows prior to planting the potato tubers, Norfolk, England, UK.

Gyűlnek a sötét felhők a lízingpiacon: ide is begyűrűzött a chiphiány

2021. november 23. 15:05

Növekedett a magyar lízingpiac az idén: a harmadik negyedév végén a finanszírozott összeg 512 milliárd forintra emelkedett, azaz 14,5 százalékkal nőtt. A bővülés azonban elsősorban az eszközök, köztük a járművek drágulásával magyarázható, az új szerződések száma ugyanis mindössze 1 százalékkal emelkedett - közölte a Magyar Lízingszövetség.

A járvány okozta bizonytalanság ellenére a lízingfinanszírozás iránt lenne kereslet, de a globális ellátási problémák, a chiphiány miatt akadozó jármű- és egyéb gép-szállítások miatt sokszor nem áll rendelkezésre az adott eszköz. A lízingvállalatok remélik, hogy minél előbb normalizálódik a helyzet és utána a fokozódó beruházási kedv új lendületet ad a lízingpiacnak és a magyar gazdaságnak. Kiemelt szerepet kaphatnak a finanszírozásban a Széchenyi Kártya Program Go! keretében elérhető, államilag támogatott lízingkonstrukciók.

Első látásra jelentős növekedést ért el a magyar lízingpiac az idén, ám a részletes adatokból egyértelműen láthatóak a járvány okozta ellátási problémák és a bizonytalanság. A harmadik negyedév végére a finanszírozott összeg elérte az 512 milliárd forintot, ami 14,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 446 milliárdos összeget. Ez azonban így is 7 százalékkal marad el a járvány előtti, 2019 első kilenc hónapjában elért 550 milliárd forintos szinttől. Tehát a relatíve alacsony bázis is befolyásolja a számokat. Az új szerződések száma gyakorlatilag változatlan, alig haladta meg a 60 ezer darabot, és jelentősen, 17 százalékkal elmarad a 2019-es szinttől. Ebben a tekintetben a lízingpiac a 2016-17-es évek volumeneire süllyedt.  

A kihelyezések és a szerződés szám közötti jelentős eltérés több tényezővel magyarázható. Részben az eszközök, ezen belül az autók és más járművek drágulása játszik ebben szerepet. Ezt mutatja, hogy az egy szerződésre eső finanszírozott összeg és bruttó gépérték folyamtaosan növekszik. Az új szerződéseknél látható visszafogott növekedés továbbá a bizonytalansággal, óvatossággal is magyarázható. A járvány újabb és újabb hullámai miatt sok cég és magánszemély még kivár.

- értékelte az adatokat Zs. Nagy István, a Magyar Lízingszövetség elnöke. A lízingpiacon látható felemás helyzetet ismertetve hozzátette:

Vannak azonban cégek, amelyek beruháznának új eszközökre, így keresletet is látnak a lízingvállalatok, ám sok esetben a globális ellátási láncokban kialakult problémák, köztük a chiphiány miatt nem mindig áll rendelkezésre az adott eszköz, jármű, amit finanszírozni lehetne.

A retail, vagyis a személy- és kishaszongépjármű finanszírozás esetében a finanszírozott összeg meghaladta a 197 milliárd forintot az idei év első kilenc hónapjában, ez közel 17 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, a járványhatás miatt viszonylag alacsony bázisértéket, ugyanakkor 2019-hez képest 1 százalékos visszaesésnek felel meg. A flottafinanszírozást kevésbé érintették a járműpiaci problémák, a 69 milliárd forintot meghaladó finanszírozott összeg éves szinten 26 százalékos növekedésnek felel meg, és megközelíti a 2019 azonos időszakát.

A flottafinanszírozás a lízingpiac egyik legstabilabb, leginkább válságálló szegmense. A nagyobb flottát működtető cégek rendszeresen, előre meghatározott időben cserélik a járműveiket, így ezekre a beszerzésekre kevésbé van hatással a krízis. Igaz, az ellátási problémák miatt elképzelhető, hogy a korábbinál több idő alatt érkeznek meg az új ‘flottatagok’ az egyes cégekhez.

- tette hozzá Zs. Nagy István.

Teherautók, agrárgépek és a többiek

A lízingpiac számára szintén kulcsfontosságú nagyhaszongépjármű-finanszírozási szegmens 100 milliárdos kihelyezést ért el az első háromnegyed évben, ami a tavalyi 75 milliárddal szemben jelentős emelkedést mutat. Azonban az egy évvel korábbi 125 milliárd körüli összegtől elmarad, tehát a nagyhaszongépjárműveknél is még bőven a járvány előtti szint alatt maradt a finanszírozott összeg.  Az agrárgépfinanszírozás abból a szempontból kivétel, nagyon stabil képet mutat. Az elmúlt három év első  kilenc hónapjában mindig 70 milliárd feletti kihelyezés történt, köszönhetően  a mezőgazdasági vállalatok beruházási kedvének, a pályázatoknak és a kedvezményes finanszírozási programoknak. elsősorban a jegybanki NHP hatásának.

Örvendetes, hogy az NHP kivezetése ellenére is sikerült tartani egyelőre a korábbi évek ütemét. Az építőipari bővülés is látható a lízingpiacon, az építőgépek esetében a finanszírozott összeg az idén meghaladta a 22 milliárd forintot, ami 21 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, de 14 százalékos pluszt jelent 2019-hez képest is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az összkép tehát vegyes a már említett ellátási gondok miatt, de bízunk abban, hogy mielőbb rendeződik a globális helyzet és így új lendületet kaphat a lízingpiac is. Fontos azonban, hogy a járműveknél nem várható az árnövekedés leállása, tehát a korábbi évekhez képest magasabb áron kerülnek piacra, és ez elsősorban a magánszemélyek esetében negatív hatást gyakorolhat az autópiaci keresletre. Egyúttal eredményezheti azt is, hogy a vevőjelöltek, legyen szó cégekről vagy magánszemélyekről például olcsóbb márkákra vagy használtra váltanak

- fogalmazott Zs. Nagy István.

A szakember közölte azt is, hogy a kedvezményes finanszírozási programok hozzájárulhatnak a jövőbeni növekedéshez. Az idén ősztől elérhető Széchenyi Kártya Program Go! keretében elérhető lízingkonstrukciók jó lehetőséget nyújtanak a fejlesztésekre, eszközbeszerzésekre a vállalkozások számára. A hitelmoratórium október végi lezárásáról szólva az elnöke azt mondta:

A lízingcégek nem tapasztaltak komolyabb problémákat, de pontos adatokat majd a következő hónapokban lehet majd mondani. A lízingcégek egyébként felkészültek, az esetleg fizetési problémákkal szembesülő ügyfelek számára egyedi elbírálás alapján tudnak megoldást alternatívákat nyújtani.

Hosszabb távon a lízingcégek továbbra is szorosan együttműködnek a vállalatokkal, köztük a kis- és középvállalkozásokkal beruházásaik megvalósításában.

Azaz bármilyen új eszköz, tehát nemcsak járművek beszerzésénél kézenfekvő alternatív a lízingfinanszírozás.

- fogalmazott Zs, Nagy István, Azt is elmondta, hogy a zöld pénzügyek és a digitálizáció térnyerése két oldalról is érinti a lízingcégeket. Egyfelől a saját működésüket is hatékonyabbá, fenntarthatóbbá teszik, emellett a klímaváltozás elleni harcot elősegítő modern gépek beszerzésében is kulcsjátékosok lehetnek a következő időszakban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm