digital image

Potom pénzért juthat valaki Vajna Tímea ékszereihez: a felszámoló már a sokadik pályazatot írja ki

2021. május 14. 10:33

Néhány millió forintért elvihetők lennének Vajna Tímea bedőlt gyémántüzletének megmaradt ékszerei, de éveken át nem akadt rájuk vevő. Állítólag már lenne,de Parker West üzletember hiába jelentkezett be az értékekre, egyelőre nem jutott dűlőre a felszámolóbiztossal.

A Dorottya Diamond Palace Kft. 2015 szeptemberében nyitotta meg üzletét nagy felhajtás közepette. A cég ügyvezetője, Arik Herman New York és Tel-Aviv után Budapesten is megvetette volna a lábát, a két éve elhunyt filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna felesége, Tímea lett a társtulajdonos.- írja a Blikk

A budapesti üzletben 1 millió dollárba, vagyis mintegy 280 millió forintba kerülő teniszlabdák  és más drága csecsebecsék mellett olyan ékszerek is gazdagították a kínálatot, amelyeket nem csak dúsgazdagok engedhettek meg maguknak. Az üzlet mégis befucccsolt: a nyilvánosan elérhető Opten-adatok szerint 2017-ben a cégnek még félmilliárdos nyeresége volt a forgalom után, két éve azonban bezárt, a helyiséget kiürítették, a céget felszámolták.

A Blikknek a férfi azt állította, három levélben is jelezte vételi szándékát, ám nem reagáltak az ajánlatára. Igaz, a pályázati kiírásban szerepel, az ajánlatot kizárólag az Elektronikus Értékesítési Rendszeren (EÉR) keresztül lehet beadni, de West állítja, megfelelő üzleti ajánlatot tett.  

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az ügyben eljáró Lubin Invest Zrt. felszámolója, Szabó Zsolt elárulta, hamarosan újra lehet pályázni a befuccsolt cég megmaradt vagyonelemeire. Azt viszont nem tudta megmondani, az érdeklődő levelei kihez kerülhettek, valamelyik munkatársa megkapta-e azokat.

Ugyan a gyémántos cég tönkrement, Andy Vajna özvegyének nem kell aggódnia, vagyonát 38,6 milliárd forintra saccolja a Forbes magazin, amely a 39. helyen tartja számon Tímeát a leggazdagabb magyarok listáján. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 15. kedd
Jolán, Vid
24. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?