Kedden visszaesett az arany árfolyama a kora reggel elért, több mint két hónapos csúcsról, miközben a befektetők figyelme a héten megjelenő amerikai inflációs adatokra összpontosul
Az árfolyamkockázat egyes jogi kérdéseit vizsgálta meg a héten a Kúria mellett működő, bírákból álló konzultációs testület. Az elemzés a legapróbb részletekig áttekintette a témakört, megállapítva például, hogy csak akkora pluszterhet kell viselnie a hitelfelvevőnek, amennyire a bank előre és érthetően felhívta a figyelmét - ismerteti csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
A napilap cikke szerint A Kúria mellett működő, devizahiteles érvénytelenségi pereket vizsgáló konzultációs testület jó ideje vizsgálja a devizahitelezés egyes jogi részleteit, most pedig az egyik legfontosabb függőben maradt kérdést, az árfolyamkockázat ügyét elemezte.
A legfőbb ítélkező fórum közlése szerint a testület 140 devizahiteles pert tekintett át, az ezekből levonható általános következtetéseket pedig tíz pontban összegezte. Az egyik leglényegesebb megállapítás azzal foglalkozik, mikor tisztességtelen a hitelszerződésnek az a rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot a fogyasztó viseli. Tisztességtelen a passzus, ha az árfolyamkockázat viseléséről szóló tájékoztatás elmaradt, vagy volt ugyan, de nem volt megfelelő.
A szakmai testület rögzítette például, hogy a bank tájékoztatása akkor nem volt megfelelő, ha azt, hogy ki viseli az árfolyamkockázatot, csupán kikövetkeztetni lehetett a szerződés egyes rendelkezéseiből.
A testület egyebek között azt is megállapította, hogy az árfolyamkockázat kérdése igen lényeges: olyannyira, hogy ha az arról szóló feltétel tisztességtelen, akkor az egész szerződés érvénytelen, ennek nyomán pedig a fogyasztó nem kötelezhető az árfolyamkockázat viselésére. Szintén fontos, hogy a grémium szerint arra nincs lehetőség, hogy a Kúria az árfolyamkockázat megítélése ügyében átfogó jellegű iránymutatással igazítsa el az ország bíróságait. Az árfolyamkockázatot ugyanis ügyenként lehet csak vizsgálni, az adott eset bizonyítékainak értékelése után.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szakmai testület még nem fejezte be a témakör elemzését. A grémium ezután azt vizsgálja meg, hogy az árfolyamkockázatról szóló kikötések érvénytelensége milyen jogkövetkezményekkel jár, és a felek közötti elszámolás milyen elvek szerint történhet - olvasható a Magyar Nemzetben.
Paksi ügy: ezért nem lehet az 1983-as paksi helyzetet a maihoz hasonlítani, hosszútávú megoldás kell
A Duna vízállásának változása és az Ausztriában az elmúlt napokban lehullott csapadék mennyisége alapján a következő napokban a Duna vízszintjének néhányszor 10 cm-es emelkedése várható.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







