Így drágult az élet Magyarországon

Pénzcentrum
2014. január 15. 11:08

Tavaly az év folyamán 0,4 százalékkal drágult az élet Magyarországon - derül ki a KSH ma közzétett decemberi inflációs adataiból. Az elemzők előzetesen 0,5 százalékos decemberi árindexre számítottak, tehát az október-novemberi 0,9 százalékról képest még a várakozásoknál is kissé nagyobb mértékben esett a mutató. Ez egyébként 43 éves inflációs mélypontot jelent.

Az inflációcsökkenést alapvetően az okozta, hogy a rezsicsökkentés hatásának zöme decemberben jelentkezett a számlákban. A teljes hatás önmagában 0,8-1 százalékpontos esést jelentett volna az árindexben, ám egyrészt a hatás kis része már előző hónapban megjelent, másrészt az üzemanyagok drágulása ellensúlyozta valamelyest a csökkentő hatást. Így aztán arra nem lehetett számítani, hogy a rezsicsökkentés nulla körüli szintre húzza le az inflációt. A 0,4 százalékos árindex így is 43 éves mélypontnak számít. A maginfláció (ami a rezsicsökkentés hatását, és egyéb ideiglenes hatásokat nem tartalmaz) 3,5 százalékon stagnált, ami kicsit magasnak tűnik ugyan, ám ebben viszont a dohánytermékek megemelt kiskereskedelmi árrése szerepel, mint nem tartós elem. Így azt lehet mondani, hogy az inflációs alapfolyamatok valahol a 3%-os inflációs cél közelében (kicsivel alatta) húzódhatnak.

Így drágult az élet Magyarországon


A fenti hatásokon túl említést érdemel, hogy az élelmiszerek ára is csökkent decemberben (-0,3% hó/hó), ez szintén lefelé húzta az inflációt. (Árcsökkenés volt megfigyelhető a csokoládé, kakaó, a liszt, a cukor és a sertéshús esetében. Nőtt azonban a tojás és a párizsi, kolbász ára.)

Úgy tűnik, a trafikrendszer bevezetése azért szép lassan csak beváltja a hozzá fűzött árvárakozásokat. Eredetileg jelentős drágulásra számítottak a megfigyelők, ami végül csak visszafogottan látszott teljesülni. November-decemberben azonban összességében 5,7%-os további áremelkedést mért a KSH, így 2013 során végül 20 százalék feletti lett a drágulás.

Így drágult az élet Magyarországon


Ahogy a fenti táblázatból látszik, a rezsicsökkentésnek óriási a hatása az inflációban. Érdekesség, hogy mivel a nyugdíjasok fogyasztói kosarában még nagyobb súlyt tesznek ki a közmű szolgáltatások, ebben a körben az elmúlt egy év folyamán összességben áresés valósult meg.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az inflációs kilátásokat illetően egyrészt meg kell említeni a formálódó harmadik rezsicsökkentés várt hatását. Mivel sem a mérték, sem a termékkör nem ismert, ezért ennek hatása még bizonytalan, de ha megvalósul, biztosan több tized százalékpontos további esést eredményez. Az utóbbi három hónap maginflációs mutatója is csökkent (kiesett belőle az őszi eleji dohánydrágulás), így az évesített mutató számításaink szerint 2,6%, ami előretekintve szintén megnyugtathatja a jegybankot.

Így drágult az élet Magyarországon


Éppen ezért a monetáris tanács az inflációra hivatkozva tovább vághatja az irányadó kamatot, amennyiben az egyéb (elsősorban pénzügyi stabilitási) megfontolások nem szólnak ez ellen. A jegybank azonban már nem egyszer világossá tette, hogy addig fogja vágni a kamatot, ameddig csak lehet, így csak a csökkentés mértékével kapcsolatban lehetnek kérdések.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 25. 12:47
A százdolláros olaj már közel van, de a Hormuzi-szoros körüli konfliktus hatása messze túlmutat a be...
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19