Phoebe állapota miatt ma már kerekesszéket használ, és fel kellett adnia gyógypedagógusi hivatását.
Súlyos betegségéről vallott Rubint Réka: "miután megkaptam a diagnózist, minden optimizmusom elhagyott"
Rubint Réka négy év után beszél először eddig titkolt daganatos betegségéről. A fitneszedző egy Gönczi Gábornak adott exkluzív interjúban mesél majd a lesújtó diagnózisról. Szó esik a családját ért korábbi traumákról is, valamint arról, hogyan küzd a kórral a folyamatos munkavégzés mellett - jelentette a 24.hu.
A fitneszedzőnél még 2022-ben, két nappal a Dancing with the Stars című műsorból való kiesése után fedeztek fel daganatot - erről először beszél majd a szombaton adásba kerülő Naplóban, ahol azokat a felvételeket is megmutatja, melyeket a kezelései közben készített magáról az elmúlt években.
Az adás előtt megosztott videóban elmondja, hogy éppen a gyerekeinek készített vacsorát, amikor egy orvos ismerőse telefonon közölte vele a súlyos diagnózist. Rubint Réka visszaemlékezése szerint ekkor hagyta el először az optimizmusa. Hirtelen kiment a vér a lábából, és az első gondolata rögtön az volt, vajon tud-e majd a jövőben tovább dolgozni.
A helyzetet iszonyú igazságtalannak érezte, különösen a családjukat korábban ért sorozatos tragédiák tükrében. Férje, Schobert Norbert korábbi szívműtétjei és stroke-ja, valamint édesanyja váratlan, a karjai közt bekövetkezett halála után úgy érezte, a család egysége ismét veszélybe került. A betegséget egy kilátástalan labirintushoz hasonlította. Ebből az útvesztőből ugyanis nem lehet kitörni pusztán azzal, ha az ember még többet dolgozik, vagy ha mindenéről lemond a szerettei megmentése érdekében.
A Schobert család otthonában forgatott beszélgetést a műsorvezető, Gönczi Gábor élete legmegrendítőbb interjújának nevezte. Előzetesen nem is sejtette, miről fog nyilatkozni a vendége. Rubint Réka elmondása szerint azért döntött a nyilvánosság mellett, hogy végleg eloszlassa a róla terjedő rosszindulatú pletykákat.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








