Donald Trump amerikai elnök újabb védővámokat helyezett kilátásba: szerdán levelet küldött több országnak, amelyben különböző mértékű importvámok bevezetését vetíti előre.

Az amerikai táplálkozási irányelvekből várhatóan kikerül a felnőttek alkoholfogyasztását napi egy-két italra korlátozó, régóta fennálló ajánlás, ami jelentős győzelem lehet az alkoholipar számára.
Három, az ügyet ismerő forrás szerint az Amerikai Táplálkozási Irányelvek frissített változata várhatóan már nem tartalmazza a korábbi konkrét mennyiségi korlátozást az alkoholfogyasztásra vonatkozóan - közölte a Reuters.
Az új irányelvek, amelyek akár már ebben a hónapban megjelenhetnek, várhatóan csak egy rövid nyilatkozatot tartalmaznak majd, amely a mértékletes alkoholfogyasztásra vagy az alkoholbevitel korlátozására ösztönzi az amerikaiakat az egészségügyi kockázatok miatt.
Ez a változtatás jelentős előrelépést jelenthet az alkoholipar számára, amely az utóbbi időben fokozott vizsgálat alá került az alkohol egészségre gyakorolt hatásai miatt.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


