„Korán ébredek, vásárolok, főzök, kitakarítom a házat, megsétáltatom a kutyákat, mindent megcsinálok, ami szükséges, viszont ahogy szürkülni kezd, muszáj egyenesbe helyeznem magam.”
Az ünnepi időszak a szeretetről és az egymásra való odafigyelésről szól, de kevesen tudják, hogy a stressz, a nehéz ételek és a kevés mozgás növelhetik a stroke kockázatát. Idén arra hívják fel a figyelmet: a stroke megelőzhető, ha időben cselekszünk.
A karácsony a szeretet, az összetartozás és az egymásra való odafigyelés ideje. Azonban sokan nem is gondolják, hogy az ünnepi stressz, a megemelkedett vérnyomás és az életmód-változások kockázati tényezők lehetnek a stroke szempontjából. Ebben az időszakban különösen fontos, hogy figyeljünk egymásra, hiszen a gyors felismerés és az időben megtett lépések életeket menthetnek.
A stroke történhet hirtelen, de a megelőzés lehetősége a kezünkben van. A stroke Magyarországon a harmadik vezető halálok, mégis rengeteg eset megelőzhető lenne rendszeres szűréssel, az életmód kismértékű változtatásaival és a rizikótényezők csökkentésével. A stroke egyik gyakori következménye lehet a spaszticitás, vagyis a test egyik oldalának izomfeszessége, amely bénulással együtt járhat. A stroke utáni rehabilitáció, mint a mozgás és izomtorna, elengedhetetlen a spasztikus állapotok enyhítésében és a mozgásfunkciók visszaállításában. A karácsony különleges alkalmat ad arra, hogy ne csak ajándékokkal, hanem figyelemmel és gondoskodással ajándékozzuk meg szeretteinket.
A szeretet legnagyobb ajándéka az egészségügyi törődés lehet
– nyilatkozta Sarkadi Gabriella, a Strokeinfó Alapítvány képviselője.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mindenki tehet azért, hogy a stroke ne legyen része a családok karácsonyi történetének. Egy egyszerű vérnyomásmérés, egy orvosi konzultáció, vagy a tünetek ismerete megmentheti egy hozzánk közel álló életét.
Hogyan csökkenthetjük a stroke kockázatát az ünnepek alatt?
Az ünnepi időszakban gyakori a magasabb stressz-szint, a nehezebb ételek fogyasztása és a kevesebb mozgás. Ezek mind hozzájárulhatnak a stroke kockázatának növekedéséhez. Néhány egyszerű, de fontos lépés:
- Figyeljünk a tünetekre! Ismerjük fel a stroke leggyakoribb jeleit: hirtelen beszédzavar, arcbénulás, gyengeség az egyik oldalon, látászavarok vagy erős fejfájás. Ha stroke után spasztikus bénulás jeleit tapasztaljuk, mint például izomfeszültség, ne habozzunk rehabilitációval segíteni a felépülést.
- Mérjünk rendszeresen vérnyomást! Az emelkedett vérnyomás az egyik legnagyobb rizikótényező.
- Mozogjunk többet! Egy családi séta vagy aktív program nemcsak kellemes, de segít az érrendszer épségében is.
- Mértékletesen fogyasszunk alkoholt! A bőséges italozás jelentősen növeli a stroke kockázatát.
- Kerüljük a felesleges stresszt! Tervezzük meg az ünnepeket és ne vállaljunk többet, mint amennyit kényelmesen kezelni tudunk.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







