Az ünnepek alatt sok gazda elköveti azt a hibát, hogy túleteti házikedvencét, vagy olyan ételekkel kínálja meg, amelyek számára kifejezetten mérgezőek lehetnek.
Az Egyesült Államokban az egészségügyi hatóságok arra hívják fel az orvosok figyelmét, hogy egyre több esetben fordul elő ritka, súlyos meningococcusfertőzés, amely középkorú felnőtteket érint és magasabb halálozási arányt mutat a szokásosnál.
Aggódnak az Egyesült Államokban a Neisseria meningitidis baktérium által okozott ritka és súlyos meningococcusfertőzések egyre növekvő számáa miatt. A Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) által kiadott új egészségügyi figyelmeztetés szerint ezek a fertőzések atipikus tünetekkel jelentkezhetnek, és az idei esetekben körülbelül minden hatodik beteg elhunyt, ami magasabb halálozási arányt jelent a meningococcusfertőzések általános előfordulásához képest - írta a CNN.
Ezek a fertőzések különösen azért számítanak szokatlannak, mert főként középkorú felnőtteket érintenek, ellentétben a tipikusan csecsemőkre, serdülőkre és fiatal felnőttekre jellemző agyhártyagyulladásos megbetegedésekkel. A virginiai egészségügyi minisztérium már szeptemberben öt halálesetre hívta fel a figyelmet ezen ritka fertőzésformával kapcsolatban.
A meningococcus betegség agyhártyagyulladást és vérmérgezést okozhat. A baktérium emberről emberre terjed légúti és torokváladékokkal. A CDC jelentése szerint 2023-ban 422 megbetegedést regisztráltak, amely 2014 óta a legmagasabb számot jelenti.
2024-ben tovább növekedett az esetszám; eddig majdnem 80%-kal több megbetegedést jelentettek, mint az előző év hasonló időszakában. Az érintettek többsége 30 és 60 év közötti felnőtt, és az esetek döntő többségét feketék körében regisztrálták; 15%-uk HIV-fertőzött.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A tipikus tünetek lázat, fejfájást, merev nyakat, fényérzékenységet és hányingert foglalnak magukban. Azonban sok mostani eset eltér ezektől a tünetektől; például kétharmaduknál véráramfertőzés volt megfigyelhető. A véráramfertőzés tünetei között láz, hidegrázás és sötétlila kiütés is felbukkanhat.
A kezelés során kulcsfontosságú az antibiotikumok gyors alkalmazása. A gyógyulás után maradandó következmények is felléphetnek. Védettség elérhető vakcinázás útján, amely elsősorban 11-12 éves korban ajánlott, emlékeztetőoltással 16 éves korban. Bizonyos veszélyeztetett csoportoknak - például HIV-pozitív személyeknek - rendszeresen kell frissíteniük védettségüket.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








