Miközben Európa még az idei első hőhullám utóhatásaival küzd, a meteorológusok már egy újabb, a korábbinál is intenzívebb forróságra figyelmeztetnek.
Első halálos áldozatát szedte az Alaskapox, azaz az alaszkai himlő, amiben eddig mintegy összesen 10-en fertőződhettek meg – írja a livescience.com
Az alaszkai himlő ugyanabba a víruscsaládba tartozik, mint a himlő vagy a majomhimlő. Eddig kevesen, mintegy 10-en fertőződhettek meg a kórokozótól, most azonban először fordult elő, hogy a kór végzett egy emberrel. A ritka betegség első áldozata egy férfi volt. A betegségről érdemes tudni, hogy azt állatok, emberek ugyanúgy elkaphatják. Magát a vírust 2015-ben fedezték fel egy embernél az alaszkai Fairbanksben. Kutatók ma úgy vélik a betegség leginkább kisemlősöket, pockokat, cickányokat fertőz.
Azt is feltételezik, hogy az emberekhez saját háziállataik, kutyáik, macskáik viszik a kórt úgymond közvetítőként. A vírus pontos fertőzési útja nem ismert, de más hasonló vírusokkal összehasonlítva valószínűleg az azok okozta bőrelváltozásokkal való közvetlen érintkezés lehet a ludas. Tehát az emberek a fertőzött állataikkal való szoros érintkezés miatt kaphatják el. A mostani halálos esetről elmondták azt is, a betegnek legyengült immunrendszere volt, ami valószínűleg hozzájárult az eset súlyosságához.
Fontos viszont, hogy ez a fertőzés az eredeti kiindulópontjához képest jóval messzebb történt, úgyhogy a fertőzés immáron kiterjedtebb Alaszkában. Kiderült az is, hogy az áldozat egyedül élt egy erdős területen, viszont gondját viselte egy kóbor macskának, aki gyakorta vadászott kisemlősökre a környéken. A macska viszont többször megkarmolta a férfit. Ugyanakkor a belőle vett minták negatívok voltak. Mégis a kutatók megjegyzik, hogy a férfi betegsége előtt a macska újból megcsikarta, akkor a hónaljánál, és az áldozat ezután lett rosszul. Úgyhogy mégsem zárható ki teljesen, hogy az állattól indulhatott a fertőzés.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







