Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
Méltósággal viselt betegség után, életének 78. évében kedden reggel elhunyt Benedek Miklós, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész - tájékoztatott a család. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja élete végéig színpadon állt - írták a közleményben.
Benedek Miklós 1969-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1983-tól húsz évig volt a Katona József Színház, később hat évig ismét a Nemzeti Színház tagja. 1992-től tizenöt évig oktatott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A kilencvenes években a Magyar Színészkamara ügyvivője volt. Szabadúszó művészként az ország szinte minden színházában játszott vagy rendezett.
Rendezőként több Heltai- és Molnár-darabot, számos komédiát, zenés játékot vitt színre, valamint számtalan tévé- és játékfilmben is játszott. 1981-ben Jászai Mari-díjjal, 1989-ben érdemes művész címmel jutalmazták. 1998-ban vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést, 2012-ben kiváló művész címmel ismerték el. 2016-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 2020 óta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







