Félmillió forint feletti konzolárakkal és akadozó ellátással találkozhatnak azok, akik a GTA VI várható november 19-i megjelenésére vennének új gépet.
2024. január 1-től nem lehet bérnővért alkalmazni az állami egészségügyben, csak kivételes esetben. Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke az Economxnak azt mondta: a szigorítás egész biztos, hogy kapacitáscsökkenéssel fog járni.
Megszűnnek a közreműködői szerződések, kivezetik ezt a foglalkoztatási formát, jellemzően majd csak olyan dolgozhat állami intézményben szakdolgozóként, akit az egészségügyi szolgálati jogviszony törvény (eszjtv) keretében alkalmaznak vagy önkéntes segítő.
A KATA-törvény változása után valamelyest csökkent a bérnővérek száma, akkor a szakápolók 10-15 százalékát foglalkoztatták ebben a formában. Soós Adrianna szerint talán a felére csökkenhetett a számuk, de pontos adatai nincsenek.
Ma az egészségügyi szolgálati jogviszony törvény keretében körülbelül 88 ezren dolgoznak, a számuk jellemzően 2021 óta nem csökken. De vannak még az alapellátásban dolgozók is és azok is, akik a magánellátásban vannak jelen, így az összlétszám még plusz 20 ezerrel szakdolgozóval magasabb lehet.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






