Bár a tűzijátékok az ünnepek elmaradhatatlan kellékei, évente emberek ezreinek okoznak súlyos sérüléseket.
Iszonyatos látlelet látott napvilágot: a középiskolás lányok 30%-a gondolt már az öngyilkosságra
A koronavírus-járvány idején az amerikai tizenévesek növekvő arányban élték át a reménytelenség érzését, és különösen a lányok körében egyre többen fontolgattak komolyan öngyilkosságot - derül ki az amerikai szövetségi Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (Centers for Disease Control and Prevention - CDC) felméréséből.
A CDC kétévente elvégzett kutatása alapján 2021-ben a középiskolás lányok 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy komolyan foglalkozott az öngyilkosság gondolatával, míg 2019-ben ez az arány még 24 százalék volt. A fiúk körében az arány 14 százalék és 2011 óta gyakorlatilag állandó. A lányok csaknem 24 százaléka tervet készített, és több, mint 13 százalék megpróbált önkezével véget vetni életének 2021-ben.
Az amerikai 14-18 évesek 42 százaléka éli meg tartósan szomorúság és kilátástalanság érzését, a lányok 57, míg a fiúk 29 százaléka küzd ezzel. A felmérésből kiderül, hogy a depressziós érzésekkel küszködő lányok aránya 2019-ről 2021-re nagymértékben, mintegy 15 százalékponttal emelkedett, míg a fiúk körében a növekedés mérsékelt volt.
Az elemzés szerint a járvány alatt az iskolák bezárása idején a lányok nagyobb eséllyel szigetelődtek el társaiktól, miközben a fiúk számára többi között az internetes videójátékok népszerűsége segíthetett, és pótolhatta a társas kapcsolatok hiányát.
A felmérésből az is kiderül, hogy a középiskolás diákok szexuális kapcsolatai is ritkábbá váltak. 2021-ben a középiskolások 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy volt már része szexuális együttlétben, szemben a 2019-es 38 százalékkal. Az arány 2011 óta folyamatosan csökken, amikor a 14-18 éves amerikai középiskolások még 47 százaléka mondta azt, hogy életében volt már szexuális kapcsolata.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A fiatalok csökkenő mértékben vallják magukat heteroszexuálisnak. 2021-ben mintegy 75 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy kizárólag az ellenkező nemhez vonzódik, és több, mint 24 százalék azt mondta, hogy az LMBTQ-közösséghez tartozik. 2019-ben az amerikai középiskolások még 89 százaléka válaszolt úgy, hogy heteroszexuális.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







