Negyedszázalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette az irányadó kamatot a Bank of England, válaszul a tartósan gyenge brit gazdasági teljesítményre és a magas munkanélküliségre.
Köztudott, hogy Magyarország élen jár minden olyan rangsorban, ahol a különböző rákbetegségek előfordulása, az ilyen betegségek okozta halálozások száma, illetve a rák kialakulásának kockázatát növelő tényezők alapján, mint példáu az elhízás vagy a dohányzás előfordulása, állítanak fel. Ausztrál kutatók most kifejezetten az UV-sugárzás napi szintje és a bőrrák előfordulásának összefüggéseit vizsgálták, ugyanis ezen a földrészen a legmagasabb a melanoma aránya. Majd a különböző ráktípusok és kockázati tényezők adatainak összesítéséből létrehoztak egy új mutatót, a rákbetegségi indexet. Az indexszám megmutatja, hogy az adott országban mekkora problémát jelentenek a rákbetegségek. Nem meglepő módon Magyarország ismét az elsők között van.
A betegség az emberi szervezet szerveinek szöveteit támadja, a rákos sejtek szaporodnak és roncsolják az egészséges sejteket. Sok különféle ráktípus létezik, amely bárkit fenyegethet, a betegség pedig gyakran végzetes kimenetelű. Egyes kockázati tényezők, mint a magas UV-sugárzásnak való kitettség, vagy a dohányzás, túlsúly növelhetik az ilyen betegségek kialakulásának kockázatát. Egyes becslések szerint 2020-ben 100 ezer lakosra 231,43 rákos beteg jutott a világban. A Compare The Market ausztrál biztosítótársaság elemzői megvizsgálták, hogy vannak-e olyan tényezők - mint például a jellemzően magas szintű napi UV-sugárzás - amelyek egyes országokat a rák gocpontjaivá tehetnek. Elemzésükből kiderül, hogy Ausztrália, ahol a bőrrák (melanoma) előfordulása a legmagasabb a világon, a vizsgált 153 ország közül az első hatodba tartozik. Magyarország a második a listában.
Számos elemzés, rangsor létezik, amelyből kiderül, hogy Magyarország lakossága különösen ki van téve a rákbetegségeknek, akár európai, akár világviszonylatban nézzük. Most egy friss összesítés úgy vizsgálta a kérdést, hogy a különböző ráktípusok előfordulásából, halálozási arányból, és kockázati tényezőkből kialakított egy indexszámot. Ez a szám megmutatja, hogy mennyire jelent problémát az adott ország számára a rákbetegség. Az elemzők számítása alapján hazánk az egyik legnagyobb rákgócpont a világban, csak Franciaország előzi meg:
Érdemes azt is látni, hogy egy-egy kiemelkedő érték mennyiben befolyásolhatja az országok helyezését a világranglistán. Franciaország több mutatója is magas volt, melanóma gyakoriságban 16., tüdőrákban 8., prosztatarákban 5., mellrákban 4. a világban. A 100 ezer főre jutó rák okozta halálozásokban a 36. helyen áll, tehát a rákgyógyításban jobb a helyzet, de ettől függetlenül a rákbetegségi indexe olyan magas lett, hogy az első helyre került.
Magyarországon például a halálozások száma olyan magas, hogy abban csak Mongólia előz meg minket. Melanóma előfordulásban 27., mellrákban a 26., tüdőrákban pedig az első helyen állunk. A dohányzók aránya alapján 17. helyen állunk:
Egy friss kutatás szerint a magyar lakosság leginkább, ha az egészségükről van szó, a rákos elváltozásoktól tartanak (a válaszadók 34%-a), ezt a szív- és érrendszeri betegségek (21%), valamint a diabétesz (7%) követi a sorban. Ez nem is csoda annak tükrében, hogy Magyarországon 100 ezer lakosra 338,2 rákos megbetegedés jut. Ennél csak Ausztráliában, Új-Zélandon, Írországban, az USA-ban, Dániában, Hollandiában, Belgiumban és Kanadában rosszabb a helyzet. Viszont ezekben az országban a rák okozta halálozások sokkal ritkábbak, míg Magyarország ebben a mutatóban világszinten a második, a felsorolt országok az első 25 között sincsenek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Magyar Rákellenes Liga legutóbbi közleményében rámutatott, hogy van fejlődés is: a magyar országprofil februári publikálása szerint 2011 és 2019 között a férfiaknál 11 százalékkal, a nőknél 6 százalékkal csökkent a rák okozta halálozás, míg az EU27 átlaga férfiak esetében 10 százalékos, nőknél 5 százalékos csökkenést mutat. A tüdőrák Magyarországon még mindig vezető daganatos halálok mind a férfiaknál, mind a nőknél, de "nem annyira kirívó, mint azt a nemzetközi tanulmányok mutatják". Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a nőknél a tüdőrák ugyanolyan "kiemelt figyelmet érdemel", mint az emlő- és nőgyógyászati tumorok, mert a tüdőrák esetében a nőknél rossz tendencia figyelhető meg.
Bár ezzel a tényezővel az ausztrál elemzők nem foglalkoztak, a daganatos - és sok egyéb súlyos - megbetegedés kialakulásában az elhízásnak, túlsúlynak kardinális szerepe van. Halmy Eszter, a Magyar Elhízástudományi Társaság ügyvezető elnöke elmondta, 2020-2022-es adatok szerint a koronavírus-járvány időszakában több lett az elhízott, túlsúlyos ember Magyarországon, különösen a fiatal felnőtt korosztályban. Bár az úgynevezett elhízási világatlasz szerint azonban Magyarország nem áll nagyon rosszul, lehetne jobb a helyzet: a 173 vizsgált országból a férfiaknál a 24., nőknél a 91. Magyarország, Európában a férfiakat tekintve a 3. helyen, a nőknél 8. Magyarország.
Ráadásul Magyarországon számos olyan betegség fordul elő, amely viszonylag ritkának számít, ezért nincs is bent a köztudatban, a kiszűrése pedig nehéz. Pedig ezek a betegségek, akárcsak a gyakoribb rákos megbetegedések is kezelhetőbbek lennének, ha időben felfedezik, és megkezdik a terápiát. Ezért lenne különösen fontos, hogy bizonyos szűrővizsgálatokat - mint a vérvétel és vizeletvizsgálat - éves szinten elvégeztessünk, bizonyos életkor felett pedig legalább 3-5-10 évente menjünk el az orvosok által mindenki számára javallott szűrésekre.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Zsalutrend: számít a felhasznát anyagokba épített energia (x)
Fókuszban a karbonsemlegességhez hozzájáruló, csekély ökológiai lábnyommal rendelkező és igazolt adatokkal kínált építőanyagok. Ezek között rendhagyó egy 25 éves zsaluinnováció a Mevától.
-
Önálló digitális transzformációs terület a Rossmann-nál (x)
Dedikált csapattal indult el a digitális transzformáció a Rossmann Magyarországnál, az új, önálló területet Fürjes Ádám, a vállalat eddigi webshopvezetője irányítja.
-
A vásárlói élmény és az értékteremtés kéz a kézben jár az Ecofamily üzleteiben (x)
Az elmúlt években látványosan átalakultak a fogyasztói igények: a vásárlók ma már nem csupán termékeket keresnek, hanem olyan márkákat és üzleteket, amelyekkel azonosulni tudnak és amelyek valódi értéket képviselnek.








