16 °C Budapest
Pouring traditional Hungarian fish soup  - Halaszle

Ezt kevesen tudják a hagyományos magyar halászléről: az egészségükkel játszanak?

2022. december 23. 19:02

Magyarországon a hagyományos karácsonyi menünek sok családban ma is elengedhetetlen fogása a halászlé. Azonban ahány ház, annyiféleképpen készítik ezt a fogást, ki a bajai, ki a tiszai receptre esküszik, és vannak akik szerint a balatoni halászlé az igazi. A Pénzcentrum kutatásából most kiderült, milyen formában szeretik, készítik a legtöbben a halászlét. Az egyes receptek kedveltsége megyénként is nagy különbségeket mutat.

A Pénzcentrum a 2022-es Népszámlálást követően tette közzé kérdőívét sok olyan - viccesnek szánt - kérdéssel, amelyek a hivatalos kérdéssorból "kimaradt". A magyarok kedvenc színéről és rizsfőzési szokásairól, illetve hogy milyen színű autót vezet a legtöbb magyar már publikáltuk is az eredményeket. Arról is írtunk korábban, ki hogy mosogat, illetve milyen gyakran fürdik, elemezzük, hogy nevezik Magyarország egyes részein a legtöbbek által tócsniként ismert egyszerű, filléres ételt. A felmérésben érdeklődtünk a kitöltők tévénézési szokásairól és arról is, hogy szeretik-e a Bud Spencer-filmeket. Most pedig a halászlé van terítéken! A kérdőív azonban továbbra is elérhető: cikkünk végén, aki eddig lemaradt volna, még kitöltheti.

A legfrissebb elemzésünkben azt vizsgáltuk, ki hogyan szereti leginkább a halászlét: a bajai, tiszai, vagy balatoni recept szerint. A háromból két elkészítési mód hungarikumnak is számít: a bajai és tiszai. (Bár a bajait szokás dunai halászlének, a tiszait pedig szegedinek nevezni, cikkünkben a hivatalos elnevezéseket használjuk.)  A legtöbben a tiszai halászlét szeretik (28,5%) a kérdőívünkre adott válaszok alapján, a bajait kevesebben (13,8%). Sokan kedvelik mindkét elkészítési módot ugyanúgy (21,3%) és vannak, akiknek kifejezetten a balatoni halászlé a kedvence (5,4%).

Bár a válaszadók több mint kétharmada, 69 százaléka szereti az ételt, amelyet rengetegen fogyasztanak karácsonykor, mégis jelentős azok aránya, akik egyáltalán nem szeretik (31%). A legtöbben a hagyományok szerint kenyérrel  eszik a tiszai halászlét (25,1%), de vannak akik tésztával (3,5%). A bajait ezzel szemben jellemzően gyufatésztával esszük (10,3%), de néhányan a kenyérre voksoltak (3,5%).

Hol szeretik a legtöbben a bajait, tiszait, balatonit?

Budapesten többen vannak azok, akik egyáltalán nem szeretik a halászlét (33,6%), mint vidéken (29,7%). A legkedveltebb a fővárosban (24,2%) és azon kívül (25,8%) egyaránt a szegedi halészlé kenyérrel. A balatoni halászlé vidéken egyértelműen kedveltebb (5,7%), mint Budapesten (4,2%).

Az átlagos népszerűségtől eltérően Csongrád-Csanád megyében a szegedi halászlét kenyérrel 58,5 százalék részesíti előnyben, Veszprém megyében a válaszadók 25 százaléka szerint a balatoni recept a legjobb, Baranyában (30,8%) és Bács-Kiskun megyében (35,7%) pedig a bajai halászlét szeretik a legtöbben gyufatésztával. Sőt, Tolnában még többen eszik így szívesen (40,8%), mint Bács-Kiskunban, pedig Baja az utóbbi megyében található.

Mi a különbség a bajai, tiszai és balatoni halászlé között?

Az egyik legalapvetőbb különbség, hogy amíg a bajai halászlé leve hígabb, a halhúst külön szedve is lehet tálalni, és jellemzően a hozzá passzoló gyufatésztát eszik hozzá; addig a szegedi halászlé át van passzírozva, így sűrűbb és többnyire kenyérrel fogyasztják. A balatoni halászlé már problémásabb. Találni ugyanis olyan receptet, mely esetben a fő különbség, hogy a levesbetét ez esetben krumpli, mely a levesben fő meg, és passzírozás előtt veszik ki, azt követően pedig visszateszik a halászlébe.

Van azonban egy kifejezetten Fonyódhoz kötődő halászlé típus a petyek. A petyek jellegzetessége, hogy a halhús egy lecsós alapú lében fő meg. Ennek kiegészítője szintén a kenyér szokott lenni. Fontos, hogy nemcsak Bajának, Szegednek, vagy akár Fonyódnak alakult ki saját elkészítési módja, megkülönböztethetünk a Balaton körül is füredi vagy lellei halászlét, eltérhet a főzési mód a Duna mentén is, például Komárom, Paks vagy Mohács környékén is.

Arról nem is beszélve, hogy a paprikás hallé előtt számos más készítési mód is divatban volt. Készült magyar halászlé borral, a hal vérével sűrítve, citrommal, borsosan, gyömbérrel és ecettel is. Ezek a változatok azonban kikoptak, miután egyeduralkodóvá vált a fűszerpaprikás készítési mód. Régi szakácskönyvekben viszont fel lehet még lelni a nyomát az ilyen recepteknek - sokkal többféle elkészítési mód volt ismert egykor, mint a ma legtöbbször emlegetett két vagy három fajta.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Egészséges-e a magyar halászlé?

Sokan már előre ódzkodnak a karácsonyi menütől, mert a fejekben az a tévképzet alakult ki, hogy hagyományosan magyar ünnepi menüsor egészségtelen lenne. Korábbi cikkünkben Erdélyi Alíz táplálkozástudományi szakember, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) főtitkára elmondta, hogy az ünnepi asztalra kerülő ételek, mint a hal, mák, dió, aszalt gyümölcsök, káposzta nemcsak a karácsony elengedhetetlen kellékei, hanem az egészséges táplálkozás szerves részei.

Önmagában a hagyományos karácsonyi alapanyagok, szokások nem tekinthetők rossznak a szakember szerint, inkább az ünnepek előtti bőségesebb étkezés a böjt helyett és az ezt követő rokoni trakta az, ami inkább a problémát okozza. A dietetikus azt javasolta, ha szeretnénk kicsit kevésbé kalóriadús feltálalni, készítsük a rántott halat sütőben vagy airfryerben zsiradék nélkül, használjunk zsírszegényebb tejfölt és például a töltött káposztába a hús sertéscomb vagy pulyka legyen.

Szűcs Zsuzsanna, az MDOSZ elnöke pedig arról beszélt lapunknak korábban, hogy a karácsonykor különösen népszerű halászlé alapvetően egészséges ételnek számít, hiszen "amellett hogy a halnak számos egészségre gyakorolt jótékony hatása van (az izomépítéshez és az immunrendszer zavartalan működéséhez szükséges jó minőségű fehérjét tartalmaz, értékes zsírtartalma pedig szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentéséhez, és a szervezet gyulladásos folyamatainak mérsékléséhez járul hozzá) megfelelő konyhatechnikával elkészítve valóban zsír- és energiaszegény ételt varázsolhatunk az ünnepi asztalra".

Érdemes soványabb halat választani, amennyiben van, akkor a látható zsíros részeit még főzés előtt eltávolítani, a hozzáadott zsiradék mennyisége is minimálisra csökkenteni, hiszen a vöröshagymával, paprikával, paradicsommal összefőzött halfejből és -farokból készült alaplé adja a leves a valódi aromáját. Az, hogy tésztával, vagy anélkül esszük-e a halászlevet, az egyéni ízlés kérdése, de aki az alakjára jobban figyel, vagy például cukorbeteg, az a főtt tésztából csak mértékkel fogyasszon

- javasolta a szakértő. Szűcs Zsuzsanna elmondása szerint érdemes egy picit változtatni a hagyományos recepteken, hogy az ünnepi ételek kevesebb kalóriát vagy több rostot tartalmazzanak. A szövetség elnöke szerint arra is érdemes ügyelni, hogy ne egy-két alkalommal együk degeszre magunkat: figyeljünk "a mértékletességre, az óvatos nassolásra és arra, hogy nem az ünnepi asztal az egyetlen hely, ahol együtt lehetünk szeretteinkkel". Egy kiadós téli séta vagy egyéb mozgással járó szabadtéri program ugyanolyan kellemes időtöltés lehet a szakértő szerint.

Nincs még vége a kitöltésnek!

Ha valaki cikkünk elolvasása után kapott kedvet kérdőívünket kitölteni, még nem maradt le semmiről! A kedvenc színnel és a rizsfőzési szokásokkal kapcsolatos elemzését követően ugyanis meg fogjuk vizsgálni egyesével a többi kérdésünkre adott válaszokat is: kiderül majd, átlagosan hányas cipőt hordanak a magyar nők, a férfiak hány százaléka nem szereti a Bud Spencer-filmeket, a szegedi vagy bajai halászlé az igazi, vagy hogy milyen zenét hallgatnak a legtöbben Baranyában. A többi kérdésnél még befolyásolhatja a végeredményt egy-egy plusz kitöltés. Köszönjük, ha ezzel is segíted a munkánkat!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm