A Marispuszta térségében történt különleges vízvisszatartási akció, amely a helyi gazdák és szakemberek összefogásával valósult meg, váratlan és rendkívüli eredményeket hozott.

Óriási veszélyben van rengeteg magyar házi kedvence: sokan nem is sejtik, mekkora otthon a vész
Az állattartóknak kötelességük gondoskodni arról, hogy négylábú társaik jól érezzék magukat a legforróbb napokon is. Íme az állatbarát klímás otthonok 8 pontja, melyet minden gazdinak szükséges figyelembe venni, amikor légkondicionálót használ otthona hűtésére. Egy megfelelően beállított klímaberendezés nem jelent kockázatot, az állatok szempontjából is hasonló biztonsági előírásokat érdemes betartani, mint amit az embereknél már jórészt megtanultunk – hívták fel a figyelmet a Gree légkondicionálók szakértői.
A következő dolgokra érdemes odafigyelnie az állattartóknak a szakértők szerint:
1. Megfelelő klímaberendezés kiválasztása
Körültekintően válasszuk ki a megfelelő klímát és annak helyét a lakótérben. Korábban írtunk arról, hogy egyre kevésbé hatékonyak a klímák és egyre nagyobb az energiafehasználásunk is. Ezért különösen fontos lehet kiválasztani a megfelelő eszközt. Olyan klímaberendezés mellett tegyük le a voksunkat, amely energiatakarékos és környezetbarát. Az energiahatékonyságot az energiacímkén találjuk, ezért az azon található kW/óra/szezon értéket szükséges górcső alá venni.
2. Az optimális hőmérséklet beállítása
Ne fújja a hideg levegőt közvetlenül kedvencünk pihenőhelyére. A hideg levegő drasztikusan lehűtheti az állatok testét és fájdalmas ízületi gyulladást is okozhat, illetve az arra érzékenyek könnyen meg is fázhatnak a tartós hidegben. Fontos, hogy a lakás hőmérsékletét olyan szinten tartsuk, ami az állatoknak is kellemes. A kutyák és macskák számára az ideális hőmérséklet általában 22-26°C között van. Kerüljük a túlzott lehűtést huzamosabb ideig, mert az is kellemetlenséget okozhat, és állatainkat is sokk-ként érheti a nagy hőmérsékleti különbség. Ne vigyük őket a legnagyobb melegben sétálni, inkább esti órákra időzítsük a közös sétákat.
3. Az ideális fekhely és pihenő kialakítása
Biztosítsunk hűvös fekhelyeket az otthon különböző pontjain. Speciális hűsítő matracok vagy egyszerűen egy hűvös járólap is megfelelő lehet. A legjobb, ha ők választják ki a számukra legkényelmesebb helyet.
4. Páratartalom szabályozás
A magas páratartalom is kellemetlenséget okozhat a kis kedvencek számára, így a klímaberendezés a páramentesítésben is jó szolgálatot tehet. A túl száraz levegő irritálhatja az állatok légutait és bőrét. Használjunk párásítót, hogy a páratartalom 40-60% között maradjon, mely optimális mind az emberek, mind a háziállatok számára. A klíma távirányítóját ennek ellenére is javasolt biztonságos helyen tartani minden háztartásban.
5. Rendszeres szellőztetés
A megfelelő légcsere elengedhetetlen. Biztosítsunk friss levegőt otthonunkban, de figyeljünk arra, hogy ne legyenek huzatosak a helyiségek, mert az káros lehet kedvenceink egészségére. Kora reggel és késő este átszellőztethetjük akár a teljes lakóteret.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
6. Állandó hidratálás
Bár egy jól kiválasztott klímaberendezés jelentősan javítja a háziállatok komfortérzetét, soha ne felejtkezzünk el arról, hogy mindig biztosítsuk a tiszta, friss vizet a kutyák, macskák számára. Nyáron különösen fontos a megfelelő hidratáció - emelik ki. Gondoskodjunk róla, hogy mindig legyen friss víz az itatótálakban. Fontoljuk meg a víz szűrését vagy hűtését is, hogy az mindig kellemesen friss maradjon.
7. Rendszeres állatorvosi ellenőrzés
A rendszeres állatorvosi ellenőrzés segít abban, hogy kedvenceink a legjobb egészségi állapotban legyenek a nyári hőség idején is. Amennyiben tanácstalanok vagyunk, ne féljünk segítséget kérni az állatorvostól a hőség kezelésével kapcsolatban, különösen, ha idősebb vagy beteg állataink vannak.
8. Időszakos karbantartás
A termék műszaki szakértői arra is felhívták a figyelmet, hogy érdemes professzionális klímatelepítő cég segítségét igénybe venni. A szakemberek támogatnak a megfelelő klímarendszerek kiválasztásában, optimalizálásában, elhelyezésében, hogy azok a házikedvencek számára is kellemes környezetet biztosítsanak. Elvégzik az időszakos szervizelését és amennyiben szükséges, beszerzik az alkatrészeket is.
Ezeknek az egyszerű, mégis hatékony intézkedéseknek a betartásával gondoskodhatunk arról, hogy otthonunk valóban állatbarát legyen, továbbá kedvenceink a legnagyobb nyári hőségben is komfortosan érezzék magukat. És mint tudjuk, ami nekik jó, az a gazdinak is jó.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


