Egyetlen város lóg ki a sorból: Szegeden emelkedést mértek, máshol stagnál a koronavírus örökítőanyag.
Magas, csaknem 80 százalékos hatékonyságú a majomhimlő elleni védőoltás - közölte kedden a brit kormány egészségbiztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA). A szervezet kedd este ismertetett beszámolója szerint a július 4. és november 3. közötti vizsgálati időszakban 363 majomhimlő-fertőződést jegyeztek fel Angliában. Az érintettek közül nyolcan a fertőződés észlelése előtt legalább 14 nappal, 32-en a vírus izolálása előtt 0-13 nappal oltásban részesültek, a többi 323 fertőzött nem kapott majomhimlő elleni vakcinát.
Ennek alapján elvégezhető az a becslés, hogy az oltóanyag egyetlen dózisa a beadás után legalább 14 nappal 78 százalékos hatékonyságú védelmet nyújt a vírus ellen - áll a UKHSA ismertetésében. A hivatal közölte, hogy folytatja a védettség időtartamának vizsgálatát egy, illetve később két oltási dózis alkalmazása után.
Jamie Lopez-Bernal, a UKHSA járványtani konzulense az eredmények ismertetéséhez fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: jóllehet a majomhimlős esetek száma továbbra is alacsony, oda kell figyelni a kockázatokra. Hozzátette: most már tudható, hogy egyetlen adagnyi oltóanyag is erőteljes védelmet nyújt, és két dózistól valószínűleg még hatékonyabb és hosszabb ideig tartó védelem várható.
Steve Russell, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) oltásügyi és járványszűrési igazgatója közölte: Angliában eddig 55 ezer majomhimlő-oltást adtak be. Russell is hangsúlyozta, hogy a fertőződési kockázat alacsony ugyan, de az egészségügyi hatóságok minden jogosultat arra biztatnak, hogy minél előbb jelentkezzenek az oltás beadására.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








