A kínai kereskedelmi minisztérium közlése szerint az uniós támogatások jelentős károkat okoztak a kínai tejágazatnak.
Az Európát sújtó rendkívüli hőhullámok miatt az átlagosnál 16 százalékkal többen haltak meg az Európai Unióban idén júliusban, egyben ez volt az eddig feljegyzett legmagasabb halálozás ebben az évben - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett jelentéséből.
A jelentés szerint a 2016 és 2019 között feljegyzett átlagos júliusi halálozási adatokhoz képest az idei júliusban 53 ezerrel többen haltak meg Európában. A hőmérsékleti adatokat is figyelembe véve az adat azt bizonyítja, hogy a többlethalálozást a rendkívüli hőhullámok okozták - írták a jelentésben.
Kiemelték: a halálozások számának 16 százalékos emelkedése "szokatlanul magas érték" egy átlagos júliusi hónaphoz képest. 2020-ban - a pandémia első évében - ugyanebben a hónapban 3 százalékkal, 2021-ben pedig 6 százalékkal haltak meg többen az átlagosnál. A többlethalálozás mértéke eltérő volt az EU-tagállamok között. A legtöbb tagállamban lényegesen átlag feletti értékeket jegyeztek fel júliusban. Köztük a legjelentősebb emelkedést Spanyolországban, az átlagos halálozási adatok felett 36,9 százalékkal. Spanyolországot Ciprus követi, ahol 33 százalékkal, Görögországban pedig 31 százalékkal haltak meg többen júliusban, mint a korábbi évek azonos hónapjában.
Az uniós tagországok közül egyedül Lettországban nem regisztráltak többlethalálozást a vizsgált hónapban - jegyezték meg. Az EU-ban ezt megelőzően 2020 áprilisában (25 százalék), 2020 novemberében (40 százalék), 2021 áprilisában (21 százalék) és 2021 novemberében (27 százalék) jegyeztek fel az átlagnál magasabb halálozási adatokat - írták. Spanyolország júliusban vészelte át az elmúlt 40 év legjelentősebb hőhullámát, az ország egyes déli és középső részein az átlagos hőmérséklet meghaladta a 40 Celsius-fokot.
Az Eurostat-jelentés szerint Magyarországon júliusban 4,5 százalékkal többen haltak meg idén az előző évek júliusi átlagához képest.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








