Nem csak szomszédi vita lehet a vége a folyamatos kutyaugatásnak: a jegyző zajmérést is elrendelhet, és súlyos pénzbírság következhet.
Egy hobbiállattartó otthonából lógott meg Budapesten egy nyílméreg béka. Az állatot egyelőre nem sikerült befogni, és Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője szerint a párás, nyirkos idő egy ideig még kedvez az állatnak, de idővel elpusztulhat a szabadban, ha nem találják meg.
Dél-Amerikában honos, élénk színű, nyílméreg béka lógott meg Budapesten, az állatot egyelőre nem sikerült befogni. Utoljára egy komposztáló környékén látták az állatot, Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat-és Növénykert szóvívője szerint a komposztáló kedvező lehet az állatnak.
Az RTL Reggelinek a szóvívő elmondta, hogy ezek a békák nem veszélyesek, amikor ilyen körülmények között tartják őket, hiszen nem tudja azt enni, amit a természetes élőhelyén enne, ezáltal nem is annyira mérgező. Muslinca méretű rovarokat esznek, a bőrükben van a méreganyaguk.
Emberre jelenthet ugyan veszélyt, de kevésbé jellemző, hiszen a mérget, amit előállít, azt a természetes táplálékával állítja elő. Európában nem ezzel etetik őket, így akiket hobbiból tartanak, ők nem mérgezőek olyan mértékben
- tette hozzá a szóvívő, aki azt is elmondta, hogy még egy darabig túlélhet kint a béka, azonban nem sokáig, a telet nem vészelné át a szabadban, így nem kell attól félni, hogy elszaporodna.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Apró állatról van szó, többségüket egy 50 forintos érmére rá lehet ültetni, a terráriumban pedig előfordulnak balesetek, nem zárjuk le jól a tetejét, megszökhet az állat
-emelte ki Hanga Zoltán. Mint mondta, a nyílméreg béka népszerű a hobbi állattartók körében. Hozzátette, amennyiben találkozunk az állattal, inkább ne fogjuk meg.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







