3 °C Budapest
A female scientist works on the Covid-19 vaccine

Fontos dolog derült ki a 4. oltásról: rengeteg magyart érint, ezt jó tudni

2022. március 29. 17:33

A szakértő szerint a vírus alakulása teljes bizonyossággal nem jelezhető előre, de az cselekedett jól, aki felvette a három oltást. 

Ismét a koronavírusról posztolt közösségi oldalán Kemenesi Gábor. A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi karának adjunktusa. arról írt, hogy most már a három dózis számít alap immunizációnak, a koronavírus omikron változatával szemben is a három vakcina nyújt védelmet.

A szakértő szerint a vírus alakulása teljes bizonyossággal nem jelezhető előre. „Akik felvették a jelen helyzetben leghatékonyabbnak számító három dózist és a járvány alakulásával párhuzamosan tudatosan viselkednek, mindent megtettek” – hangsúlyozta.

Kemenesi Gábor ezután a negyedik oltásról írt. A virológus elmondása szerint három tanulmány készült már a negyedik oltás hatásosságáról, de nincs még kellő információ, hogy az kinek, mikor és milyen körülmények közt indolkolt. Az eddigi adatok alapján elsősorban az idős korosztály és a krónikus betegségben szenvedők lesznek a fő célcsoport.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?