3 °C Budapest
Pills close-up on a blue background. Variety of tablets close-up. Bright blue background cimlapi

Döntött az EMA: új covid-gyógyszer kaphat zöld utat

MTI
2021. november 20. 12:02

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlást adott ki a Merck gyógyszeripari óriásvállalat által a koronavírus ellen kifejlesztett molnupiravir nevű, szájon át szedhető gyógyszer alkalmazására.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű ügynökség ajánlásában közölte, a gyógyszer azok esetében alkalmazható, akik gyógykezelésük során nem igényelnek kiegészítő oxigént, esetükben azonban fennáll a betegség súlyosbodásának kockázata.

Az ajánlás szerint pozitív koronavírus-tesztet követően a lehető leghamarabb, illetve a fertőzés tüneteinek észlelésétől számított öt napon belül kell beadni a molnupiravir (más néven MK 4482 vagy Lagevrio) nevű gyógyszert. A kapszula formájában kapható gyógyszert naponta kétszer, öt napig kell szedni.

A molnupiravir utolsó adagjának beszedését követő 14 napon belül jelentkező mellékhatások között enyhe vagy közepes hányinger, szédülés, hasmenés és fejfájás fordulhat elő. Az EMA a gyógyszer szedését nem javasolta terhesség esetén, illetve a kezelés alatt fogamzásgátlást ajánlott az aktív szexuális életet élő nőknek. Hozzátették, hogy kisgyerekes anyukáknak a szoptatást a gyógyszer alkalmazásának ideje alatt és a kezelés után 4 napig szüneteltetni kell.

Az EMA közleménye utalt arra, hogy a molnupiravir folyamatos felülvizsgálata még folyamatban van, a gyógyszer uniós alkalmazása még nem engedélyezett. Az EMA Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) ennek ellenére ajánlását annak érdekében adta ki, hogy segítse a nemzeti hatóságokat a gyógyszer lehetséges korai, esetleges vészhelyzeti alkalmazásával kapcsolatos döntéseiben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Merck a múlt hónap elején jelentette, hogy molnupiravir nevű gyógyszere felére csökkenti a halálozás vagy a kórházba kerülés kockázatát a koronavírusos pácienseknél. A gyógyszergyár azt is kutatja, hogy a molnupiravirt lehet-e a vírus terjedésének megelőzésére használni olyan háztartásokban, melyeknek egyik tagja már fertőződött. A cég jövő tavaszra várja az ezzel kapcsolatos kutatások eredményét. A Merck október 25-én fordult az Európai Gyógyszerügynökséghez, hogy uniós engedélyt kérjen az enyhe és közepes koronavírusos betegségtől szenvedő páciensek kezelésére szolgáló új gyógyszer bevezetéséhez.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. február 1. szerda
Ignác
5. hét
Február 1.
A civilek napja
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?