Csak így lehetnek megakadályozni a koronavírus terjedését az irodákban, iskolákban a tudósok szerint

Csak így lehetnek megakadályozni a koronavírus terjedését az irodákban, iskolákban a tudósok szerint

MTI
2021. október 7. 19:04

Mivel a pandémia miatti karantén feloldása után egyre több munkavállaló és diák tér vissza az irodákba és iskolákba, brit kutatók új modellt dolgoztak ki a levegőben terjedő koronavírus-fertőzés kockázatának előrejelzésére az ilyen környezetben.

A Cambridge-i Egyetem, az Imperial College London és a Leeds-i Egyetem kutatói által kifejlesztett modell a levegő szén-dioxidtartalmából és a jelenlévők létszáma alapján jósolja meg, hogy hány embert fertőzhet meg egy tünetmentes, de fertőző kolléga.

A modell szerint a jól szellőző, csendes irodákban a legtöbb dolgozó nem valószínű, hogy a levegőben terjedő részecskék révén megfertőzné egymást, a kockázat azonban megnő, ha a helyiség rosszul szellőző, vagy ha a dolgozók olyan tevékenységet végeznek, amely több beszédet igényel. A modell alapján például egy megfelelően szellőző, de zajos telefonos ügyfélszolgálat irodájában minden egyes fertőzött személy két-négy másik személyt is megfertőzhet. A kockázat akkor is megnőhet, ha a fertőzött személy szuperterjesztő. A modell szerint

egy iroda kihasználtságának felére csökkentése negyedére csökkentheti a levegő útján történő terjedés kockázatát.

A modellt kidolgozó tudósok az Indoor and Built Environment című folyóiratban publikálták eredményeiket. A rosszul szellőző és nagy kihasználtságú helyiségekben a szén-dioxidszint magasabb, tehát a szén-dioxidszint ellenőrzése jelezheti az üzemeltetőknek, hogy hol nagy a kockázata a koronavírus-fertőzés levegőben való terjedésének. Ez alapján be tudnak avatkozni: javíthatják a szellőzést vagy átalakíthatják a helyiségeket használók létszámát.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Paul Linden, a Cambridge-i Alkalmazott Matematika és Elméleti Fizika Tanszék professzor, a tanulmány társszerzője társszerzője elmondta, hogy a kereskedelemben kapható szén-dioxidszintmérőket már telepítik az iskolákban, és egyúttal azt javasolta, hogy a munkahelyeken is telepítsék őket.

Henry Burridge, az Imperial College London tudósa, a tanulmány társszerzője kiemelte: a modell azt mutatja, hogy a közös használatú helyiségek szellőzésének és kihasználtsági szintjének szabályozásával kezelni lehet a koronavírus és a hozzá hasonló vírusok okozta levegőben terjedő fertőzés kockázatát - olvasható a Cambridge-i Egyetem honlapján.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 8. 21:00