A KSH friss adatai szerint 2023-ban a nyugati országrészben jóval az országos átlag felett csökkent a kiskereskedelmi forgalom.
Az előzetes adatok szerint 2021 augusztusában 8178 gyermek született, és 9678-an haltak meg. 2020 augusztusához viszonyítva az élveszületések száma 0,4%-kal nőtt, a halálozásoké 2,7%-kal csökkent. 9249 pár kötött házasságot, ami 12%-kal kevesebb az előző év azonos időszaki értéknél.
A KSH friss statisztikái szerint 2021 augusztusában 8178 gyermek született, 0,4%-kal, 36 újszülöttel több, mint 2020 augusztusában. 9678-an vesztették életüket, 2,7%-kal, 271 fővel kevesebben az egy évvel korábbinál. A halálozások száma csökkent, a születéseké viszont kismértékben nőtt, ennek következtében a természetes fogyás 17%-kal mérséklődött, és a 2020. augusztusi 1807-tel szemben 1500 fő volt.
9249 pár kötött házasságot, ami 12%-kal, 1219-cel kevesebb a 2020. augusztusinál. A nagyobb mértékű csökkenésben a naptárhatás játszhatott közre, mivel idén augusztusra eggyel kevesebb hétvége esett, mint tavaly.
A jelentésből az is kiderült, hogy 2021. január–augusztusban 60 620 gyermek jött világra, ez 0,9%-kal, 533 újszülöttel kevesebb a 2020. január–augusztusinál. Ezen belül januárban 9,4, április–júliusban 2,0%-kal kevesebb, míg februárban 1,4, márciusban 10, augusztusban 0,4%-kal több volt az élveszületések száma 2020 azonos hónapjaihoz képest.
A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,55 volt, ami megegyezik a 2020. január–augusztusra számított értékkel.
100 591-en haltak meg, 19%-kal, 16 070-nel többen, mint egy évvel korábban. Januárban 17, februárban 6,5, március–áprilisban 51, május–júliusban 7,9%-kal többen, augusztusban pedig 2,7%-kal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.
A halálozások száma nagymértékben emelkedett, a születéseké viszont kismértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás a 2020. január–augusztusi 23 368-cal szemben 39 971 fő volt, ami 71%-os emelkedést jelentett.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
50 618 pár kötött házasságot, ez 13%-kal, 5887-tel haladta meg az egy évvel korábbit. Január–februárban 7,0, augusztusban 12%-kal kevesebb, márciusban 5,2, áprilisban 29, májusban 49, június–júliusban 30%-kal több frigyet regisztráltak, mint 2020 azonos hónapjaiban.
Ezer lakosra 9,4 élveszületés és 15,6 halálozás jutott. Az élveszületés közel azonos, a halálozás 2,6 ezrelékponttal magasabb volt a 2020. január–augusztusinál, ennek következtében a természetes fogyás 2,6 ezrelékponttal, 6,2 ezrelékre emelkedett. 2021 január–augusztusában ezer élveszületésre 3,2 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. A házasságkötési arányszám 7,8 ezrelék volt, ez 1,0 ezrelékpontos növekedés 2020 azonos időszakához viszonyítva.
Az elmúlt tizenkét hónap népmozgalmi folyamatait tekintve, azaz 2020. szeptember és 2021. augusztus között a születések száma 0,2%-kal kevesebb, a halálozásoké 25, a házasságkötéseké 9,7%-kal több volt az egy évvel korábbinál.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Van, aki ezt is elhiszi - mesterségesen természetes képek
- Megérkezett a kínai elnök Budapestre - videó, képek
- A kormány nem tart szükségesnek további beavatkozást az üzemanyagárakba - a nap hírei
- Élőben a BL-elődöntő: Real Madrid–Bayern München 0-0
- Éles hangvételű üzenetet kapott Kubatov Gábor az Újpest szurkolóitól
- London: az orosz katonai hírszerzés tagja volt a londoni orosz védelmi attasé