Új influenzavariáns jelent meg Európában, amely ellen a jelenlegi oltások csak részleges védelmet nyújtanak.
Bármelyik vakcina jobb, mint az oltatlanság, ez egyértelmű a statisztikákból - jelentette ki Rusvai Miklós virológus csütörtökön az M1-en.
A szakértő hozzátette, a hatvan év felettiekből 400 ezren egyáltalán nincsenek beoltva, ezek az emberek "kevés jóra számíthatnak", mivel a delta variáns sokkal fertőzőképesebb elődeinél és mindenkit elér majd, oltottakat és oltatlanokat egyaránt.
Rusvai Miklós hangsúlyozta azt is, nagyon hasznos lenne, ha az oltás támogatottságát egy olyan statisztikával lehetne növelni, amelyből megtudható, hogy a koronavírus miatt korházba kerülők és elhunytak hány százaléka volt beoltva. Véleménye szerint - a külföldi adatokkal összhangban - az intenzíven fekvők és az elhunytak között nagy az oltatlanok aránya.
A virológus emelett kiétert arra is, hogy a mostani fertőzési görbe nagyjából követi a második hullám tavaly szeptemberi mintázatát. A jövő héten csapadékos időszak kezdődik, ami nagy valószínűséggel a koronavírus és a nátha gyorsabb terjedését is magával hozza majd - vélekedett a virológus.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








