Amikor a jamaicai négyes Lake Placidben, New York államban megérkezett az utolsó olimpia előtti versenyére, közölték velük: nem indulhatnak.
Május óta nem látott csúcson az új koronavírus-fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában, nőtt a kórházban kezelt betegek száma is mindkét országban - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.
Horvátországban az elmúlt 24 órában 524 új esetet azonosítottak, így a járvány kezdete óta a SARS-CoV-2 koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a 367 ezret. A Covid-19 betegség szövődményeiben az elmúlt napon három beteg halt meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8291-re emelkedett. Kórházban 235 beteget ápolnak, közülük 26-an vannak lélegeztetőgépen.
A valamivel több mint négymillió lelket számláló országban eddig 1 684 554-en kaptak védőoltást - a jogosultak 41,5, a felnőtt lakosság 49,8 százaléka -, közülük 1 558 636-an már a második adagot is felvették. A zágrábi fertőző betegségek klinikáján augusztus 12-től kezdett emelkedni a Covid-betegek száma.
Zoran Barusic, a klinika igazgatóhelyettese elmondta: a súlyos tünetekkel kezelt betegek többsége nincs beoltva, köztük sok harminc-, negyven- és ötvenéves van. Kevesebben vannak a beoltottak, de ők idősebbek, és más krónikus betegségeik is vannak - tette hozzá.
Davor Vagic, egy másik zágrábi klinika igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott: a tíz lélegeztetőgépen lévő betegből kilenc nincs beoltva. Egy közülük magkapta mindkét oltást, de más súlyos társbetegségekkel is küzd - hangsúlyozta, hozzátéve:
a tudomány és a statisztika is azt mutatja, hogy az védőoltás az egyetlen ésszerű dolog, amellyel megvédhetjük magunkat.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nem jobb a helyzet a közép-dalmáciai Splitben sem. A legtöbb kórházban kezelt beteg, ennek a városnak az intézményében van, több mint ötven, közülük senki sincs beoltva. Ivo Ivic igazagató szerint hetente tízzel nő a kórházban kezelt Covid-betegek száma. A vírus a fiatalok körében terjed, de az időseket juttatja kórházba - mutatott rá.
A szomszédos Szlovéniában szerdára 385 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki, május közepe óta a legtöbbet. A vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben az elmúlt egy napon hárman haltak meg. A koronavírusos betegek közül 57-en vannak kórházban, kilencen közülük intenzív osztályon.
A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 960 201-en kaptak védőoltást, közülük 857 845-en már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult lakosság 46, illetve 40 százaléka.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







