Az Aggteleki Nemzeti Park bejelentése szerint február 16-tól kezdődően legalább két évre bezár a Rákóczi-barlang, a karsztvidék egyik legszebb ékköve.
Az uniós árak közel negyedét fizetjük csak a fogászati kezelésekért a magánrendeléseken, köszönhetően annak, hogy Magyarországon olcsóbb a munkaerő és a fogászati kellékeken lévő árrés is kisebb. Nem véletlenül jár hazánkba rengeteg külföldi: még a repülőjegy árával együtt is olcsóbbak a kezelések. Ugyanakkor, hogy a járvány miatt megállt a fogászati turizmus, ami komoly hatással van a piacra.
Sokszor panaszkodnak arra a magyarok, hogy drágák a fogászati kezelések, holott európai uniós szinten még mindig a legolcsóbbak között tartják számon hazánkat: a legfrissebb adatok szerint az EU-s árak közel negyedét fizetjük csak magánrendeléseken. Míg egy cirkónium fogpótlás ára Magyarországon átlagban 70 ezer forint, addig Nagy-Britanniában és Franciaországban megközelítőleg 200 ezer forintot is elkérnek érte, Németországban pedig a félmillió forintot súrolják a költségek.
Ennél is nagyobb a differencia, ha az implantációs fogpótlást vizsgáljuk: itthon átlagban 105 ezer forintból valósítható meg ez, míg a briteknél átlagban 374 ezer forintot, a németeknél és a franciáknál pedig 500 ezer forintnál is többet kell fizetni érte, ami ötszörös ár a magyarhoz viszonyítva.
Eltűntek a külföldiek, drágulhatnak a kezelések
Laczkó Tamás, a Dental World alapítója elmondta, az alacsony árak annak köszönhetőek, hogy nálunk sokkal olcsóbb a munkaerő, ráadásul a fogászati kellékeken lévő árrés is kisebb, mert a forgalmazók nem tudnák drágábban eladni azokat.
Mindemellett Magyarországon nagyon magas színvonalú a fogorvosképzés, a legmagasabb uniós sztenderdeknek kell megfelelni. Ebből fakadóan rengeteg külföldi jött Magyarországra kezelésekre, mert még a repülőjegy árával együtt is sokkal olcsóbb, mint odakint. Sok esetben vesznek mintát Angliában fogsorhoz, ami aztán nálunk készül el, majd miután ideutaznak, már csak be kell ültetni azt
– magyarázta. Megjegyezte azt is, a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében bevezetett korlátozások és határzárak miatt gyakorlatilag leállt a fogászati turizmus, ami érezhető hatással van a teljes magyar piacra.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A külföldi vendégek elmaradása miatt jelentős a fogorvosok bevételkiesése, kifejezetten azoknál a szakembereknél, akik a fogászati turizmusra voltak korábban specializálódva. Ezzel egy időben az alapanyagok ára is érezhetően nőtt. A két tényező együtt pedig azt fogja eredményezni, hogy áremelkedés lesz
– értékelt Laczkó Tamás.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







