Szakértők szerint az Egyesült Államokban ismét emelkedik a COVID-19-es megbetegedések száma,
Már szerdán születhet döntés a harmadik oltások beadásáról. Kásler Miklós hat hónap után ajánlaná a harmadik vakcinát, de a kormányülés után „nagyon pontos döntés lesz, vakcinatípusokra lebontva. Én azt javaslom mindenkinek, hogy ezt kövesse”.
Kásler Miklós hat hónap után ajánlaná a harmadik oltást, elsőként a hatvan év felettiek, majd a hatvan év alattiak számára, és harmadik (vagy egydózisú oltás esetén második) oltóanyagként mindenképpen az előzőtől eltérőt (heterológ vakcinát) javasolna.
Tehát a miniszter szerint aki elsőnek például Pfizer-vakcinát kapott, az valami más oltást kap majd harmadjára, "így ugyanis lökésszerűen lehet majd növelni a védettséget" - az emberi erőforrások minisztere erről a Spirit FM Exkluzív című műsorában beszélt.
Mint mondta, a szerdai kormányülés után már konkrétumokról lehet beszélni ebben a kérdésben, „nagyon pontos döntés lesz, vakcinatípusokra lebontva. Én azt javaslom mindenkinek, hogy ezt kövesse”.
A delta variáns terjedése kapcsán kifejtette: reális számítások szerint Magyarországon is elindul majd a negyedik hullám. A járványügyi adatok nagy része biztató, az azonban kevésbé, hogy „a reprodukciós tényező közelít az egyhez, illetve esetleg az egyet át is lépi. Ezek figyelmeztető jelek.”
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kásler szerint a delta variáns jóval agresszívebb a brit variánsná. „12 perc elég egy légtérben a fertőzött beteggel, hogy elkapja valaki a fertőzést, ez rendkívül gyors” – mondta.
Fotó: Rosta Tibor, MTI/MTVA
Döbbenetes hazai eredmények születtek: három generáció életét teheti tönkre ez a láthatatlan örökség
Egy hazai kutatás szerint a negatív gyermekkori élmények a felnőttkori mentális egészséggel is összefügghetnek, a családi mintázatok pedig több generációban megjelenhetnek.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






